Bevezető

Sziasztok!:]
Fekete Tündér vagyok. Néhányan talán ismertek "Victoria", "Olívia", "Bonnie" vagy "Tonks" néven más blogjaimról.=]
Nos, ezt az új történetet azért kezdem el írni mert...hát ennek személyes okai vannak igazából amiket nem szeretnék megosztani.:) A lényeg, hogy ez az ötlet még alakulgatni fog az idők során, szóval nem végleges se a tartalom, se pedig a fejezetek!
Az eredeti cím "Poisoned Apple" lett volna, azaz "Mérgezett Alma" de sajnos ez a cím már foglalt volt így "One Poisoned Apple" lett azaz, "Egy Mérgezett Alma". Kicsi a különbség, de nekem még így is az első verzió a szimpibb.^^ Na de mindegy...Lássuk most már a bevezetőt, tartalmat.=3

Tartalom:
Aphrodité egy tizenhat éves lány aki most került fel a gimnáziumba. Kiközösítve érzi magát mert a legtöbben ismerik egymást régebbről így bandákat alkottak maguk között.
A lány megpróbál mindent, hogy színvonalasan teljesítsen és mindenkinek megfeleljen, de vannak olyan tantárgyak amiknél...amiknél úgy érzi, hogy megfog bukni.
Teljesen elveszti minden önbizalmát, mindig fáradt és ideges. A tanárai észreveszik, hogy valami nem stimmel s próbálnak a segítségére sietni. Aphrodité azonban csak egy tanárnak tud megnyílni igazán. Egy jóképű, fiatal férfinek aki mindig olyan kedves és szenvedéllyel beszél a munkájáról.
Egy tiltott gyümölcs, amit megmérgeztek.

És most lássuk a bevezetőt!:]

Bevezető:
Kiléptem a vaskapun miközben még mindig az előző mondatok jártak a fejemben. Komolyan képes voltam kimondani azokat a rémséges szavakat? Komolyan kimondtam mindazt amit érzek?
Még is az idegesség fátylán keresztül nézve, valahol mélyen elrejtve, örültem annak a meleg, tiszta és szívből jövő ölelésnek. Olyan volt, mintha egy súlyos betegségre kaptam volna meg az orvosságot.
Elfordultam balra, a templom irányába. Most nem hiszem, hogy annál messzebb jutok. Nincs erőm, hogy elmenjek a testvéremért az iskolájához. Még nincs. Először össze kell szednem a gondolataimat, a szívem vágtáját meg kell fékeznem és lábaim gyengeségével is kezdenem kellene valamit. Átmentem az úton, a sárga és lila virágok közötti padhoz sétáltam, ami a templomtól alig pár méternyire helyezkedett el. Ledobtam magam mellé a táskámat és hátradőltem.
Jó lett volna elfelejteni, hogy milyen bensőséges dolgokat mondtam el imént az egyik tanáromnak. De biztos, hogy csak EGY tanár? Mert ha csak egy tanár lenne, akkor nem látnám magam előtt a zöld szemeket, a sötétbarna fürtöket és a szép ívű ajkakat. Nem érezném még mindig azt az együtt érző, forró, baráti ölelést és nem csengene a fülemben folyton ahogy kimondja a nevemet.
De ha nem csak egy tanár, akkor mi? Egy barát, akinek a vállán sírhatok, aki átölel ha fázom, csitít, hogy ha bánatom van és addig noszogat míg el nem érem a céljaimat? Talán igen. Talán ő tényleg egy jó barát. Olyan ember, akire számíthatok, aki mellettem van és segít. Talán ezért borultam ki úgy: mert eddig nem tudtam milyen egy igaz barát.
De most, hogy tudom, már tiszták a gondolataim, nem vágtat a szívem és a lábam se remeg.
Felálltam a kopott, zöld padról, felvettem a táskámat és elindultam a testvéremért az iskolába.

Ennyi lenne a tartalom és a bevezető! Remélem mindenkinek tettszett!:] Ha lehet, akkor írjatok véleményt mert azokat nagggggyon szeretem.^^'
Az első fejezetet hamarosan hozom!:]

Fekete Tündér