5.fejezet-És belekóstol a tiltott gyümölcsbe...

Cím: És belekóstol a tiltott gyümölcsbe...
Korhatár: +12

-Hová megyünk? - kérdeztem miközben letöröltem egy könnycseppet az arcomról. Miután eljöttünk a síroktól Jeremy, mondván pihennem kellene, beültetett az autójába és elindultunk...valahova. A várost már egy ideje elhagytuk és most egy autópályán száguldottunk Milwbrook felé.
-Elmegyünk hozzám. - mondta miközben tekintetét az útra szegezte. Ijedten néztem rá, de belül elöntött valamilyen kellemes forróság.
-Ezt nagyon nem kéne! Ha Jim megtudja, hogy megint veled voltam...Azt hiszi, hogy..hogy mi ketten...érted...-mondtam elpirulva mire Jeremy csibészesen elmosolyodott.
-Hogy mi ketten mi? - előrefordultam és megpróbáltam pokerface-t vágni, de az arcom vörössége elárult.
-Semmi. De a húgommal mi lesz? Ő még kicsi, nem boldogul egy akkora seggfejjel mint Jim! - rémültem meg de Jeremy csitítani kezdett.
-Ne legyél rám mérges...de ezt-azt elmondtam Miss.Brend-nek...
-Ezt-azt? - kérdeztem gyanakodva.
-Muszáj volt Aphrodité! De megígérte, hogy ameddig nem szólok, ő se szól senkinek. A lényeg az, hogy megkértem, hogy vigye el magához a húgodat pár napra.
-És anyának meg Jimnek mit fogunk mondani, hová tűntünk el "néhány" napra?
-Kirándulni ment az osztályod és mindenki elvihetett magával egy személyt. Te a húgodat vitted. - kissé megnyugodtam a hallottaktól bár a szorongó érzés, hogy Jeremy házába tartunk, megmaradt.
-Hány napról van szó? - kérdeztem és hátradőlve lehunytam a szemeimet.
-Egy, maximum két hét. Annyi idő alatt talán ki tudod pihenni magadat. Ez az idő arra is jó lesz, hogy eltűnjenek a lila foltjaid és ne Te legyél az osztályban a téma. - meghatónak éreztem, hogy így törődik velem pedig alig ismer.
-Köszönöm. - suttogtam mire felém emelte smaragd zöld tekintetét.
-Nincs mit. Mielőtt hazamennénk, beugrunk a szüleimhez. El kell tőlük hoznom Ceasárt.
-Ceasárt? - kérdeztem mosolyogva. Érdekes módon egy kicsit se zavart, hogy bemutat a családjának. Boldog izgatottság töltött el..
-Ő a kutyám. Egy német juhász. Ha épp dolgozok akkor átviszem a szüleimhez, aztán ilyenkor, mint most is,ha szabadságon vagyok akkor elviszem haza. Nagyon okos, szerintem szeretni fogod. - mosolygott rám féloldalasan.
-Biztosan. - mosolyogtam vissza.
**
Egy egyszerű kis város volt Milwbrook. Aránylag csendes és tiszta, mindenfelé kertes házakkal melyek emeletes házakká lettek, ahogy haladtunk a város közepe felé. Az utcákon sétáló emberek, futkosó gyerekek. Annyira tökéletes város...
-Vélemény? - szakított ki a gyönyörből Jeremy. Mosolyogva újra kinéztem a kocsiablakon.
-Gyönyörű! - foglaltam egy szóba a látványt.
-Reméltem, hogy tetszeni fog. Szerintem eléggé békés. Legalább is itt nem arra ébredsz, hogy épp vernek...- mérgelődött és én azonnal eltakartam a csuklómat.
-Sajnálom. - mondtam és még jobban ráhúztam a pólóm ujját a zöld foltra.
-Nem a te hibád... - hamarosan bekanyarodtunk egy fehérre meszelt ház elé. A háznak csak az egyik fala látszott, amellett volt egy vaskapu amin,gondolom, a kocsit tudják beparkolni.
-Megérkeztünk. - állította le a motort Jeremy s közben végignézett a házon. - A szüleimnek nem szóltam, hogy jövünk, de megtennél valamit?
-Persze, mit?
-Bármi cikis dolgot is mondanak rólam, azt ne hidd el! - felnevettem.
-Olyannak hiszel? - kérdeztem mire végignézett rajtam.
-Ki tudja? Talán egy báránybőrbe bújt farkas vagy.... - mosolygott. - Na gyere, essünk túl rajta! - kiszálltunk majd csengetés és kopogtatás nélkül besétáltunk a házba.
-Anya! Apa! Én vagyok az, Jeremy és az egyik...barátom! - nem kerülte el a figyelmemet, hogy nem tudta eldönteni milyen jelzőt aggasson rám. Diák? Barát? Valami más?
-Jeremyyy! Kisfiam hát te meg ... hogy a ... fenébe ... kerülsz ide? - kérdezte a feketére festett hajú idős hölgy miközben puszikat nyomott Jeremy arcára.
-Szia anya! Szabadságot vettem ki. Gyere, had mutassalak be egy barátomnak. Ő itt Aphrodité, Aphrodité ő itt az édesanyám Maria. - az idős hölgy kezet nyújtott amit mosolyogva elfogadtam.
-Jó napot! - köszöntem.
-Szerbusz aranyom! Jeremy öhm...barátja az én barátom is. - somolygott a nő. Volt egy tippem, hogy mire gondolhat...
-Aphrodité nézz nyugodtan körül. Mindjárt megkeresem apát aztán felvesszük Ceasart és mehetünk!
-Hova mentek? - kérdezte Maria kíváncsian.
-Hozzám. Aphrodité nálam tölt néhány napot.
-Értem...értem én. - mosolygott huncutul a nő és rám kacsintott. - Na menj csak drágám, nézz körül! A konyhában találsz frissen sült palacsintát, egyél csak amennyit szeretnél! - mosolygott.
-Köszönöm szépen! - bementem a nappaliba majd megálltam hallgatózni.
-Anya, most miért kell mindenbe belelátni valami olyat ami nincs is?
-Látom én a szemedben, hogy szereted ezt a lányt. De nem túl fiatal még?
-Anya, én nem szeretem őt máshogy, csak mint egy barátot! Bajbajutott, és én segítek neki.
-Hiába tagadod, látok amit látok. És ő is úgy tekint rád mint....
-Elég lesz! Hallani akarod az igazságot? Szeretem. Igen. Szeretem!! De jól mondtad: túl fiatal. Nem akarom még jobban elrontani és összezavarni az életét. Most azon vagyok, hogy segítsek neki. Szóval egyenlőre légyszíves hagyd őt békén! - lábujjhegyen kiosontam a konyhába és a friss palacsintákra ügyet sem vetve, nekidőltem a falnak, majd miután feladták a lábaim a szolgálatot lecsúsztam a földre. Annyi minden kavargott a fejemben, te jó ég! Mintha egy hurrikán tombolna odabent! Azt mondta, hogy szeret. De valóban így van, vagy csak Mariat akarta lerázni? És vajon a nő mit láthatott a szemeimben? Ugyanazt amit Jeremy szokott? És én mit akarok igazából? Most félek vagy örülök?
-Aph...Aphrodité! - kiáltott fel Jeremy és elém térdelt. Tenyerét az arcomra tapasztotta és idegesen vizsgálni kezdett. - Mi történt? Mi a baj? Anya hozz gyorsan egy pohár vizet!
-Nem kell...Jól vagyok...Csak egy kicsit megszédültem...-suttogtam és megpróbáltam összeszedni magam.
-Hát persze, biztosan leesett a vércukrod! Egyél egy palacsintát attól hátha jobb lesz! - mondta Maria és egy tálkára kirakott egy baracklekváros palacsintát.
-Köszönöm. - miután belém erőltettek három palacsintát és megmérték a vérnyomásomat, Jeremy megnyugodott végre.
-Édesapám nincs itthon. Megkeresem Ceasart aztán indulhatunk! Addig ülj le ide. - mutatott Jeremy az egyik kanapéra. Jó kislány módjára helyet foglaltam. Míg Jeremy kiment, Maria leült mellém.
-Hány éves is vagy?
-Tizenhét leszek nemsokára.
-Értem. Ott laksz ahol Jeremy dolgozik?
-Igen.
-Jó tanár? Csak mert kiskorában sose volt valami jó vezető. Emlékszek mikor hét éves volt, azt akarta, hogy a kiskacsák utána ússzanak ezért bedobta a medencébe a kacsákat és magára terített egy sárga törülközőt! - nevetett Maria.
-Jeremy kérte, hogy a cikis dolgokat meg se halljam! - vigyorogtam.
-Úgy van! Szóval asszem ideje indulnunk! Szia anya! - köszönt el Jeremy. A kezében egy póráz volt, mellette pedig ott állt Ceasar.
-Hát sziasztok! Aztán gyertek ám máskor is! - köszönt el tőlünk Maria mikor már a kocsiban ültünk.
-Jó fej az anyukád! Egészen megkedveltem...
-Apukámat akkor hogy szeretnéd! Olyan vicceket tud mondani, hogy levegőt is alig kapsz a nevetéstől! - mosolygott.
**
Jeremy háza a város szívéhez valamivel közelebb helyezkedett el. Halványbarna színű falai és hatalmas kertje volt. Maga a ház is elég nagy volt. Egy hálószoba, egy üres szoba amit raktárnak használt, egy fürdőszoba, egy mosdó, egy konyha és egy nappali.
-Ez az én szobám, de mivel csak egy ágy van ezért itt fogsz aludni. Én meg majd a kanapén.
-Engem nem zavar ha itt alszol. Egyedül úgy is félek. - rántottam meg a vállamat.
-Biztos vagy benne? - kérdezte az ágyra meredve és nagyot nyelt.
-Igen. De nincs ruhám, se fésűm se fogkefém.
-Tisztálkodási eszközökből mindig tartok itthon pluszba. Ruhát meg tudok adni mert unokahúgomék a fölös cuccot mindig nekem küldik, hogy vigyem el valami jótékonysági intézménybe. Szóval probléma megoldva! - mosolygott - Fürödj le aztán majd megyek én is. Fárasztó nap volt a mai. - bólintottam.
Miután kikerestem egy tapadós kék pólót és egy kopott szürke pizsinadrágot, elindultam lefürödni. A forró víz ellazított és jól esett lemosni a gondokat, ha csak egy pillanatra is. Miután lefürödtem és felöltöztem a tükör elé álltam. A szemem alatti monokli még mindig ugyanolyan csúnya volt, de a halványarany szemek teli voltak élettel.
-Mehetsz fürödni! - mondtam mosolyogva az ajtó előtt várakozó Jeremynek.
-Ha álmos vagy nyugodtan lefekhetsz, de ha még nincs kedved hozzá akkor találsz DVD-ket a TV álványos fiókban, könyveket pedig az ajtó melletti szekrényben.
-Értettem, köszi!- mosolyogtam. De egyikre se volt szükségem. Bebújtam a paplan alá és csak bámultam a falat egészen addig amíg Jeremy ki nem jött a fürdőből.
-Ceasar hol van? - kérdeztem miközben ő leoltotta a csillárt és felkapcsolta az éjjeliszekrényen álló kis asztali lámpát.
-A kertben. Miért?
-Csak kérdeztem. - ő is bebújt a paplan alá és szembe fordult velem.
-Félsz? - kérdezett rá a nyilvánvalóra. Bólintottam. - De hát mitől? Biztonságban vagy, a húgod is és több km-re vagy az otthonodtól! Miért félnél? - kérdezte értetlenkedve.
-Én csak...- elgondolkoztam, hogy vajon mi lenne a helyes. Megmondjam neki, hogy ebben a percben mitől félek vagy hallgassak inkább és lehet, hogy a félelmem valóra válik? Itt nincs jó döntés. Sokat nem veszthetek ha elmondom, bár nem tudom hogyan önthetném az érzéseimet szavakba. Ránéztem a kezére majd egy hirtelen ötlettől vezérelve felé nyúltam és az ujjaimat az övéivel összekulcsoltam. Először csak vártam. Vártam arra, hogy elhúzza a kezét, leordít vagy...még rosszabb, még fájdalmasabb. De nem tett semmit.
-Félek, hogy ha nem teszek meg dolgokat, akkor sose lehetek boldog. Elveszik minden álmom és már nem lesz értelme annak, hogy harcoljak. Felfogom adni, és önző módon elmegyek. - eddig az összekulcsolt kezeinket néztem, de most felemeltem a tekintetemet és belenéztem a zöld szempárba. Először csak tétováztam, felkönyököltem majd közelebb hajoltam és végig a benne dúló harcot néztem, ami megmutatkozott a szemeiben. Azután, mikor már csak milliméterek választottak el egymástól minket, megszólaltam.
-Nem akarom, hogy elhagyjon a saját hülyeségem miatt az, akit igazán szeretek. - suttogtam majd ajkaimat az övéhez fontam. Először szinte csak cirógatták egymást az ajkaink majd a nyelveink is beszálltak az egyre forrósodó táncba. Átkarolta a hátamat, én pedig barna fürtjei közé fúrtam ujjaimat. Két csók között a hátamra gördített és fölém hajolt. Ajkai felfedezték a nyakamat, az arcomat. Kezeivel óvatosan, az ütések helyét elkerülve, cirógatta a testemet. De végül megállt a tánc.
Legördült rólam és mind ketten megpróbáltunk lecsillapodni.
-Mi a baj? - kérdeztem a plafont bámulva. Éreztem, hogy megmozdul és felém fordul.
-Nem fogok hazudni. Szeretlek. Nagyon. De...olyan fiatal vagy és...nem akarom, hogy később megbánd ha...ha most elveszted a szüzességed. - elkerekedtek a szemeim majd halkan és fájdalmasan felnevettem. - Min nevetsz? - a nevetés hirtelen sírássá változott. Nem akartam őt ezzel terhelni, kiugrottam hát az ágyból és kifutottam a kert hátsó részében lévő hintaágyhoz. Beleültem és próbáltam megnyugodni. Az ég teli volt csillagokkal, az idő pedig kellemesen langyos volt. Ceasar kikecmergett a házából és odafeküdt mellém. Vakargatni kezdtem a füle tövét.
-Aphrodité? - hallottam meg a nevemet s Jeremy a hátamra terített egy vékony kis takarót. - Mi történt? - kérdezte miközben leült mellém és átölelt. A takaró egyik felét ráterítettem majd közelebb bújtam.
-Te komolyan azt hitted, hogy Jim meghagyja nekem a legnagyobb kincsemet? Hogy meghagyja a szüzességemet? Mit gondolsz mi volt a kedvenc hobbija amellett, hogy megvert? - éreztem, hogy Jeremy minden izma megfeszül és a mély, egyenletes lélegzetei felgyorsulnak. - Ne mond, hogy nem sejtetted....
-De igen. Sejtettem. De reméltem, hogy nincs igazam. - mondta élettelen hangon majd szomorú, sajnálkozó hangon folytatta. - El se...El se tudom képzelni miken mentél át. Hogy hogy bírod még tartani magadat...
-Semmi baj. Már megszoktam, hogy velem mindenki úgy bánhat mint a kutyával. Csak...reméltem, hogy te...hogy végre megtapasztalhatom milyen az ha egy férfi nem bánt, nem okoz fájdalmat...egyszerűen csak szeret. - vontam meg a vállamat közönyösen. Pedig ez nekem a világot jelentette. Ő volt a világ. Jeremy.
-Én megakarom neked mutatni, hogy milyen érzés... - suttogta és még jobban magához húzott. Megremegtem mint egy hülye tinifilm hülye főszereplője mikor a hercege hozzá ér. De amikor belenéztem a szemeibe, engedtem az ellenállhatatlan vágynak, ami azt suttogta "Csókold meg!"


The End.:D Majd ha ráérek hozom a folytatást.:)

4.fejezet-Minden rendben lesz!

4.fejezet- Minden rendben lesz!
Korhatár:-

Mikor beléptem a terembe az első dolgom az volt, hogy elhúzzam a függönyt a padom mellett. Bár nem sokat segített, még is kissé biztonságban éreztem magamat így. Előkotortam a szükséges cuccokat majd mint aki se lát-se hall, lehajtottam a fejemet és próbáltam nem látszódni.
Aztán megszólalt a csengő és megérkezett Jeremy. Direkt nem néztem rá, inkább lapozgatni kezdtem a tankönyvet bár nem láttam belőle semmit.
-Sziasztok! Az én nevem Jeremy Seavers de mindenkit nyomatékosan megkérek, hogy Jeremynek szólítson! - néhány lány halkan felkuncogott - Gondolom rájöttetek, hogy én fogom tanítani nektek a biológiát. Szeretném leszögezni, hogy itt nem lehet lazsálni. Hiába leszek laza és vicces - most mindenki felnevetett egy kicsit rajtam kívül- attól még tanulnotok kell keményen, hogy elérjétek az elvárható szintet! Először növénytant fogunk tanulni majd később jönnek az állatok és végül az emberek.
Na de egy kicsit előre szaladtam. Most szeretném ha egyesével bemutatkoznátok. - nem néztem rá, de valahogy éreztem, hogy ő bizony engem néz. - Lássuk csak. Aphroditét már ismerem. - hallottam a hangján, hogy elmosolyodik de még most se néztem rá. Mikor újra megszólalt, hangja kissé gyanakvóvá vált - Akkor hát lássunk téged. Hogy hívnak, mi szeretnél majd lenni?
**
A bemutatkozás aránylag gyorsan lezajlott s ezután neki is kezdett az óra megtartásának. Felírtuk a füzetbe címnek, hogy Élőlények rendszerezése majd vártuk a folytatást.
-Nos, tudja valaki, hogy ki alkotta meg a kettős nevezéktant? - kérdezte összecsapva két tenyerét. Senki se válaszolt. - Ugyan gyerekek! Nem harapok! Na akkor egy kis ösztönzés...Nézzük csak...Aphrodité? - összerezzentem a nevem hallatán minek következtében belehasított az oldalamba a fájdalom. Elakadt a lélegzetem majd sűrűn nyelni kezdtem. Nem akartam, hogy észrevegye: valami nincs rendben így amilyen gyorsan csak tudtam, válaszoltam.
-Carl Linné.
-Úgy van! Ügyes vagy! - mikor elfordult az oldalamhoz kaptam. Én hülye! Ezzel egyszerre két testrészemet is elárultam, ugyan is Jeremy hamarabb visszafordult mint hittem és meglátta a zöld csuklómat és görcsösen szorongatott oldalamat.
Ezután persze gyanakodva vizslatott egész órán. Az az ötletem támadt, hogy ha egyszer-kétszer belenéznék a szemébe, akkor hátha eltudnám hitetni vele, hogy minden rendben. Ám amikor belenéztem a szemeibe, hirtelen eszembe jutott a tegnap este és kénytelen voltam elkapni a pillantásomat.
Kicsengetéskor, nem törődve a fájdalommal megpróbáltam gyorsan elpakolni és 'kimenekülni'. Ám Jeremy valamit sejtett...
-Minden rendben? - kérdezte halkan miközben pakoltam a táskámba.
-Ahan. - túl nagy erővel próbáltam belegyömöszölni a táskámba a könyveket és kissé előre hajoltam, minek következtében az arcom fedetlen maradt. Rémülten néztem Jeremyre aki köpni nyelni nem tudott.
Idegességemben nem tudtam mit csináljak, gyorsan becipzároztam hát a táskát és megpróbáltam elmenekülni de Jeremy elkapta a csuklómat mire felszisszentem. Magához rántott majd megnézte mindkét zöld csuklómat. Elborzadva végigmérte őket, majd az arcomhoz nyúlt. Gyengéden arrébb simította a hajamat majd felnyögött.
-Miért nem hívtál fel? Mondtam, hogy ha baj van, hívj fel! - suttogta. Félrelöktem a kezét majd hátat fordítottam. Ahogy mentem, nem figyeltem a lábam elé és a tegnap megvert medencecsontom a szék támlájának ütődött.
A fájdalomtól azt se tudtam, hogy nő vagyok-e vagy férfi? kutya-e vagy ember? Ledobtam a táskát a földre majd belerogytam a székbe.
-Mi a baj? - kérdezte idegesen Jeremy megpróbálta lefejteni tenyereimet a medencecsontomról. Mikor sikerült kissé feljebb húzta a pólómat, hogy jobban megvizsgálhassa a fájdalmas területet. - Még hol? - kérdezte egyszerűen de én tudom mire értette. Feljebb húztam a pólómat, hogy megnézhesse a padlizsán és méregzöld színű hatalmas dudort a bordáimon majd kicsit lentebb nyúltam, hogy a nadrágszáramat is fel tudjam húzni. - Gyere, azonnal megyünk a rendőrségre. - jelentette ki és már indult is az ajtó felé mikor hisztérikusan felkiáltottam: NEM!
Meglepődve nézett vissza.
-Miért nem? Az az ember bántott téged! Megvert és ki tudja még mit csinált! - csak némán megráztam a fejemet. Felsóhajtott majd egy széket elém húzott és megadóan leült rá. - Miért véded azt az embert? - kérdezte komoran miközben újra vizsgálni kezdte a csuklómat.
-Nem őt védem. - suttogtam és gyengéden elhúztam a kezeimet. Felálltam, felvettem a táskámat és elindultam ki az ajtón.
-Elkérlek a következő órádról és akkor beszélgethetünk ... erről. - hallottam meg a hangját közvetlen mögöttem.
-Lyukas órám van de...
-Akkor nincs semmi de. Lemegyünk a könyvtárba ott úgy nincsenek sokan.
Jeremynek igaza lett: a könyvtárosnőn kívül csupán két lány volt bent a könyvtárban, s közülük is az egyik épp indulni készült.
-Gyere ide hátra! - mutatott a legtávolabbi sarokban lévő asztalra. Odamentünk és leültünk egymással szemben. A hajam már annyira idegesített, hogy nem érdekelt ki látja és ki nem, kivettem a rögzítő csatokat és hátra dobtam csigás fürtjeimet felfedve ezzel hatalmas monoklimat. Jeremy felszisszent.
-Miért akartál velem beszélni? - kérdeztem távolságtartóan.
-Először is: miért nem hívtál fel? - kérdezte vádlón. Erre mit feleljek? "Mert megfenyegettek a húgommal?" Nem tudtam olyat mondani ami elég jó érv lett volna így hát csak hallgattam. - Miért nem válaszolsz Aphrodité? - hangja egyre idegesebb lett. Szemem sarkából láttam ahogy felém dől én pedig...ösztönösen felpattantam és arrébb húzódtam, egészen a falig.
Mikor elmúlt az ijedtség rájöttem, hogy mekkora butaságot követtem el! Jeremy úgy nézett rám mint aki mindent tud az életemről és azokról a kicsit se jelentéktelen dolgokról amiket nem mondtam...nem bírtam elmondani neki.
Attól a tekintettől, attól az egyetlen kis mozdulattól amit felém tett annyira megijedtem, hogy ösztönösen a kijárat felé futottam. Nem törődtem azzal, hogy Jeremy a nevemet kiáltja, nem törődtem a rám szegeződő pillantásokkal és még a fájdalmat is eltűrtem. Hallottam amint mögöttem Jeremy cipője is sűrűn a földhöz verődik és szívem egyre jobban kalapált. Én voltam az üldözött, farkas és őz táncából a gyengébbik.
Leszaladtam a lépcsőn, majd végig a folyosón és végül ki az udvarra. Gyorsan el kellett döntenem, hogy merre menjek...és én a rossz utat választottam. Lekanyarodtam a kosárpályához majd onnan a lányöltözőhöz mentem, de az zárva volt. Hallottam a férfi cipőjének a kopogását mely egyre hangosabb és hangosabb lett...
Rettegve guggoltam be a sarokba, összegömbölyödtem, hogy minél kisebb felületen érjenek az ütések, és sírni kezdtem. Annyira de annyira féltem...
-Aphrodité...-hallottam a megkönnyebbült suttogást. Csak, hogy a suttogáson túl egy mély, alkoholtól felerősödött hangot is meghallottam [ bár csak a fejemben ] és ettől megrémültem. Szemeim előtt láttam Jimet aki felemelt, ütésre kész kezekkel jön felém....ehelyett azonban Jeremy óvatos érintését éreztem meg a lapockámon. - Semmi baj...Sss, jól van. Nyugodj meg. - a karok átöleltek miközben Jeremy leült mellém. A fejem kitisztult és miközben a karjaiban feküdve fokozatosan ellazítottam a testemet, már a megkönnyebbüléstől sírtam.
Nem tudom mennyi idő telhetett el így. Ha arra jön valaki, bárki, akkor egy elég fura jelenet szemtanúja lehet: Jeremy tanár úr karjaiban egy összevert, síró lány próbálja lenyugtatni magát. Hűha. Ez még nekem is fura!
A csengő olyan volt mintha belevisított volna valaki a fülembe, mintha félálmomból ébresztettek volna fel. És valószínűleg így is volt: a sok rettegés és menekülés elszívta minden erőmet, ráadásul a testem minden porcikája sajgott. Hiába csengettek be, nem volt erőm felkelni.
-Kémia órám van... - suttogtam miközben a jeges széltől hajladozó fákat figyeltem.
-Nekem meg biológia órám a 9.b-sekkel. - sóhajtott de ő se mozdult meg. - Azt hiszem mindkettőnknek jót tenne egy bögre forrócsoki. - mondta mire bólintottam egy kicsit. - Akkor gyere, bemegyünk az irodába. Majd szólok a tanárodnak, hogy igazoltan hiányzol meg keresek valakit aki megtartja az órát helyettem. - felkelt, leporolta a nadrágját, majd segített felállni. Jobb oldalammal nekitámaszkodtam ő pedig bal kezével átkarolta a derekamat. Fura érzés volt ennyire közel lenni hozzá...ennyire közel lenni egy férfihez úgy, hogy közben nem bánt.
A folyosón nem találkoztunk össze senkivel, a tanáriban viszont annál nagyobb megdöbbenés fogadott minket. A 'nagy tanári szobába' mentünk először. Jeremy leültetett egy asztalhoz.
-Elmegyek, szólok a tanárodnak, hogy velem vagy, ne keressen. Mindjárt jövök. - simította meg a vállamat. Könyörgő szemekkel ránéztem. Nem akartam, hogy elmenjen, egyedül hagyjon. - Sietek! - ígérte majd sarkon fordult. Sejtettem, hogy most mi következik...
-Mi történt veled? - guggolt le mellém Miss.Keola. Elborzadva méregetett csak úgy mint Jeremy alig egy órája. - Kivel verekedtél? - faggatott tovább. Nevetséges tudom, de az első gondolatom az volt, hogy hogy hiheti azt, hogy ÉN verekedni szoktam?!
-Nem vertem meg senkit...-suttogtam sértődötten.
-Akkor ki vert meg téged? Már rég hívni kellett volna a rendőrséget! - hadarta el az aggodalmait. Egy ideig próbáltam nyugodtan hallgatni, szépen, csendben de aztán besokalltam. Felpattantam a székről és elindultam kifele. Nem törődtem semmivel és senkivel, elegem lett mindenből. Nem volt konkrét célom, mentem amerre a lábam vitt: folyosókon, emeleteken, udvaron, utcán...Mikorra észbe kaptam már a templom hátsó részénél jártam ahol az elhunyt lelkészek és papok sírjai voltak.
Elindultam a keresztek között miközben a rémisztő csend majd' beszakította a dobhártyámat. Az egyik kereszt valamiért vonzotta a tekintetemet...pedig elég jelentéktelen volt a többihez képest: kicsi volt, fából készült és a rá írt név is eléggé meg volt kopva. Megpróbáltam kibetűzni.
-M..Mer...Merel.
-Amerel Haylin. - szólalt meg mögöttem Jeremy. Kissé összerezzentem de kivételesen tudtam uralkodni magamon.
-Honnan tudod, hogy ki volt ő? - kérdeztem de nem néztem a férfi szemébe.
-Hihetetlen tudom, de kiválasztottad pont azt a sírt amelyikben az egyik rokonom nyugszik. - az információ hallatán rákaptam a tekintetemet. Láttam ahogy megrezdült az arca amint meglátta a bedagadt szememet.
-A rokonod? De hisz ő...
-1765-ben élt. - bólintott mosolyt erőltetve az arcára. - A családom egészen Amerelig megy vissza. Ő az egyedüli nő ebben a kis temetőben. Az apja kívánságára temették el őt ide miután tüdőgyulladásban meghalt 17 évesen. - visszanéztem a keresztre. Talán ez a lány is olyan volt mint én: magányos, szomorú...félt, hogy mikor jön el az a pont, hogy nem bírja tovább és belehal. Talán neki nem is járt a döntés lehetősége: élni vagy meghalni?
Szomorúan végigsimítottam a kereszten mintha a lány arcát simogattam volna meg.
-Gyere...-suttogta halkan Jeremy. - Sétáljunk egyet. - bólintottam de nem éreztem magamban elég erőt ahhoz, hogy felálljak. Mintha egy láthatatlan kötél lefelé húzott volna, le a föld alá, le a lány halott csontjai mellé. - Mi a baj? - kérdezte Jeremy miközben felrángatott a földről. Szembe fordultam vele és tenyeremet a mellkasának nyomtam. Nagy levegőt vettem, hogy neki kezdhessek a mondandómnak, hogy elmondjam neki miért nem akarok már élni, de miért muszáj és, hogy mennyi mindent elvesztettem...de csak egy halk nyögésre futotta.
-Nem tudom... - suttogtam. - Nem tudom mit csináljak. - sóhajtottam és ujjbegyeimmel kissé megszorítottam a pólóját. Éreztem az tenyerem alatt minden szívdobbanását, minden lélegzetvételét és talán ő is ezért tapasztotta mindkét tenyerét a hátamra: mert érezni akart.
Azután persze eszembe jutott Jim mondata és ellöktem magamtól Jeremyt.
-Hagyjon elmenni Tanár úr, kérem. - suttogtam de minden szó végigperzselte a a torkomat. Mintha több száz hólyag csonkította volna meg egyébként is összeszorult torkomat. - Én most...elmegyek. - mondtam és el is indultam volna ha Jeremy nem ránt vissza, nem szorít a mellkasához és nem mondja folyamatosan, hogy minden rendben lesz!


Remélem tetszett.(: Bocs, hogy ilyen rég írtam de egy csomó tanulnivalóm volt/van+még korrepetálásra is járok+rajz szakkörre. Szóval van elég programom...×_×
De ha kikapcsolódásra vágyok, akkor jövök és írom az új fejezeteket.:3

"Az író személyisége tükröződik a műveiben."<- Nos, le lehet vonni rólam a következtetéseket.^^'
Fekete Tündér

3.fejezet-Lilás-zöld

3.fejezet-Lilás-zöld
Korhatár: +16 [durva nyelvezet, erőszak]

Halkan becsuktam a bejárati ajtót majd Dilaylaval felosontunk az emeletre.
-Áthozom Nolát! - makacskodott Dí mikor már az ajtóm előtt álltunk.
-Jól van. Pakolj össze mindent amire szükséged lesz mert többet nem járkálhatsz át! - bólintott majd halkan elindult a folyosó vége felé. Megvártam míg bement a szobájába majd kinyitottam az ajtót amilyen halkan csak lehetett.
-Te büdös...szuka! - ordított fel Jim aki mindvégig a szobámban tartózkodott. A támadás olyan váratlanul ért, hogy időm se volt felfogni mit, miért és hol. Elkapta mindkét csuklómat majd hatalmas robajjal berántott a szobámba és bevágta mögöttünk az ajtót, hogy senki ne jöhessen be. Dilaylat nem féltettem mert vagy ezerszer a szájába rágtam, hogy ha Jim üvöltözik velem vagy bántani akarja őt, zárkózzon be a szobájába, szükség esetén pedig másszon ki az ablaka alatt elterülő tölgyfán. - Te mocskos ribanc! - üvöltötte kikelve magából Jim és az ágyra lökött. Mellőlem több sörös üveg is legurult a földre és darabokra tört. - Ki volt az a férfi? - ordította bele a képembe.
-A...-nyeltem egyet- a biológia tanárom... - cincogtam.
-Hazudsz! - ordította és ökle a bal arcomhoz csapódott. - Te ország kurvája! Mond el, hogy ki volt! Mond el! - üvöltötte és mérgében a falhoz vágott egy sörösüveget amely szintén ezernyi apró darabkára tört.
-Nem hazudok...-elmúlt a sokk és kitört a félelem. Sírtam, kiabáltam Az arcom sajgott és fekete pontok táncoltak a szemem előtt. Alig tértem magamhoz amikor a következő ütés szintén bal oldalt a bordáimat érte. Ezt követte két hatalmas rúgás a jobb vádlimba.
-Te utolsó, olcsó kis... - azzal bele boxolt a medencecsontomba így fejezve be utolsó mondatát. Felkapta az éjjeliszekrényről a megkezdett sört, majd miután kiitta azt is nekivágta a falnak.
-Ha még egyszer meglátlak vele, nem csak, hogy téged, de a húgodat is agyonverem! - mondta vészjósló hangon majd kimasírozott a szobából.
Iszonyatosan fájt mindenem. Nem mertem kinyitni a bal szememet mert féltem, hogy semmit se látnék, úgy bedagadt. Alig kaptam levegőt és a lábaimat se éreztem. Megnyikordult az ajtó és én ijedten felnéztem.
-Dilayla vigyázz mert nagyon sok szilánk van! - húgom rémülten állt az ajtóban majd lassan, navigálva a szilánkok közt átjött hozzám és átölelt. - Semmi baj! - próbáltam nyugtatni de az én hangom is remegett mind a fájdalomtól, mind a félelemtől. - Maradj itt, jó? - mondtam neki és megpróbáltam felállni. Mikor megpróbáltam a csuklómra támaszkodni, az eszméletlenül nyilalni kezdett. Kétszeresére bedagadt és lila csíkok jelezték, hogy Jim hol szorította meg pár perccel ezelőtt.
Amilyen gyorsan csak tudtam elmentem az ajtóig és kulcsra zártam.
-Gyere Layla, mennyünk be a fürdőbe! - suttogtam. Dí lepattant az ágyról majd megpróbált eltámogatni a szobámból nyíló fürdőig. Teljesen begörnyedtem és görcsösen szorongattam a bordáimat.
A fürdő ajtaját is kulcsra zártam.
-Ülj le, jó? - mutattam a lehajtott fedelű WC-re. Layla bólintott, de szinte abban a pillanatban fel is pattant ahogy leült.
-Cola! - suttogta és a kád mögötti kis részhez sietett. Kíváncsian követtem a tekintetemmel. A mögül előhúzta a riadt fekete-fehér kiscicát. A szemei kitágultak a rémülettől és elhalón nyávogott. - Semmi baj! Ne sírj! - vigasztalta Dí a kiscicát miközben helyet foglalt a WC tetőn. Cola egyre nyugodtabb lett Dí karjaiban s végül dorombolva összegömbölyödött.
Ledobtam magamról a vizes és enyhén sörszagú felsőt majd a szoknyát és megvizsgáltam az ütéseket. Mindegyik nagy volt, lila-kék-zöld, vörös véraláfutással és mindegyik pokolian fájt. Az ajkam is felrepedt bár azt nem tudom, hogy hogyan. Csuklómon még mindig meglátszódtak az ujjlenyomatok és cseppet se javított a külsőmön, hogy teljesen les voltam sápadva.
-Jól vagy? - érintette meg óvatosan Dí a vállamat. Lehunytam egy kicsit a szememet és örültem annak a tudatnak, hogy nem csak egy iszákos, drogos, pedofil embernek a keze érhet hozzám, hanem egy ártatlan, szeretettel teli kisgyermeké is.
-Igen. Már sokkal jobban! - hazudtam és próbáltam egyenesen járni. Nagyokat nyeltem, próbáltam vissza fojtani a fájdalmamat. Elsétáltam a kádig és megengedtem a forró vizet.-Fürdünk együtt? - kérdeztem és levettem a polcról kedvenc habfürdőjét. Azonnal felderült az arca és lerakta Colát a szőnyegre. - Gyere, segítek levenni a ruháidat!
A forró fürdő, a vanília és tej illata, a hófehér habok, Cola dorombolása és Dilayla vidám csacsogása ellazított. Bár a fájdalmat nem tudtam elfelejteni, a külvilágot és minden rosszat [mint pl. hogy holnap hogy magyarázom ki a hatalmas lila monoklit a szemem alatt] egy picit ki tudtam zárni.
-Törülközz meg, keresek neked valami pizsit! - a kék törülközőt magam köré csavartam majd nagy levegőt véve kinyitottam az ajtót. A borzalmas sör szar azonnal kimosta a lelkemből a vanília nyugtató illatát, a szobám látványa pedig emlékeztetett a fájdalmaimra.
Elsétáltam a szekrényig és kivettem egy lila-fehér csíkos francia bugyit, egy lila melltartót és egy térdig érő szürke hálóinget aminek az elején egy maci volt "Szeretlek" felirattal. Felvettem őket majd lábamra húztam egy papucsot.
-Mindjárt jövök, oké? - mosolyogtam Laylara majd bezártam a fürdő ajtaját. Nagy levegőt vettem és kinyitottam a szobám ajtaját. Lentről csörömpölés hallatszódott és én kihasználva az alkalmat átsurrantam Dí szobájába. Az ágyon össze voltak készítve a játékai és ruhái amiket át akart hozni. Ezeket belepakoltam egy hátizsákba majd az íróasztalához léptem. Felkaptam néhány tankönyvét és füzetét majd az akváriumot is amiben Nola aludt és a hörcsögtápot, majd amilyen gyorsan csak tudtam visszasurrantam a szobámba. Bezártam az ajtót majd mindent lepakoltam az ágyra. A ruhakupacból kiválasztottam egy Miki egeres hálóinget hozzá illó rózsaszín bugyival és bevittem Dí-nek.
-Öltözz fel addig én rendbe hozom a szobát!
Kinyitottam az ablakomat, hogy nagyobb eséllyel szellőzzön ki a szoba majd megfogtam a porfist és nekiláttam az üvegcserepek összesöprésének. Ebben a pár percben annyi mocskot összehordtam Jim-re, hogy egy egész lexikont lehetne belőle írni.
Aztán eszembe jutott Jeremy és a kívánsága. "Ha bármi baj van, azonnal hívj fel." Igen, ezt mondta! - lelkesültem fel, majd azonnal eszembe jutottak Jim szavai is. "Ha még egyszer meglátlak vele, nem csak, hogy téged, de a húgodat is agyonverem!" Ha a saját életemről lenne szó, már réges-rég tárcsáznám a számot. De a húgom életét sosem tenném kockára. Túlságosan fontos nekem.
Felsöpörtem a szilánkokat egy lapátra majd kidobtam egy kukába.
-Gyere Dí! - szóltam be húgomnak a fürdőbe - De azért óvatosan mert lehet, hogy még van valahol egy-két szilánk! - Nola akváriumát felraktam az íróasztalomra majd gondosan lefedtem a tetejét, hogy Cola ne tudja bántani. Az ágyneműt is átcseréltem majd ránéztem az órára.
-Éhes vagy? - kérdeztem mikor megkordult Dí gyomra.
-Nem. - felelte gyorsan de látszott rajta, hogy csak nem akarja, hogy lemenjek a konyhába.
-Ne félj, anya már haza ért mert hét óra van. Hozok szendvicset meg joghurtot. Oké? - bólintott.
*
A nappaliban és a konyhában se találtam senkit így zökkenőmentesen tudtam elkészíteni a szendvicseket. Kivettem a joghurtokat is a hűtőből, egy kiskanalat a fiókból majd felosontam az emeletre.
*
Pár óra múlva Dilayla elaludt. Nem akartam felébreszteni azzal, hogy villanyt kapcsolok így meggyújtottam az éjjeliszekrényen álló gyertyát. Sokáig néztem a táncoló kis lángot és azon gondolkoztam, hogy nagy butaságot csináltam-e azzal, hogy nem telefonáltam Jeremynek. Hiszen megkért rá, félt engem és Dilaylat és én nem is segítek neki, hogy megtudjon minket védeni?
Másfelől ott volt Jim fenyegetőzése. Hogy is hagyhatnám figyelmen kívül annak a vadbarom fasznak a fenyegetőzéseit? Annyi ígéretét beváltotta már...
Halkan kikászálódtam az ágyból és bementem a fürdőbe. Behajtottam az ajtót majd felkapcsoltam a villanyt. Borzalmasan csúnya egy monokli...Lilás színébe belevegyült egy kis kék és öklömnyire bedagadt. A véraláfutások még mindig nem tűntek el és a bordáim is úgy fájtak, hogy nem sokáig bírtam állva. Leültem a szőnyegre majd a mellettem lévő ledobált ruhák közül kihalásztam a szoknyámat. Egy kis matatás után megtaláltam a zsebében lévő kis cetlit. Nagy levegőt vettem majd felálltam és visszaosontam az ágyba. Még jó ideig nézegettem a cetlit a gyertya fényében. Tudtam, hogy úgyse fogom felhívni a férfit, még is jól esett, hogy eljátszhattam a gondolattal: mi lenne ha...
****
Reggel fél hatkor csörgött a telefonom, hogy ideje felkelni. Már akkor tudtam, hogy valami nem stimmel mikor a telefonért nyúltam, hogy kikapcsoljam és a kezemet furcsán nehéznek éreztem. Lélekben megpróbáltam felkészülni a látványra, de még sem sikerült.
A csuklóm kissé ugyan lelappadt de olyan zöld lett mint az imádkozósáska! Mikor megpróbáltam felkelni, nem bírtam kiegyenesedni annyira fájt az oldalam, ami a kétszeresére dagadt ahogyan a jobb oldali vádlim is. Bal szememmel se láttam valami jól, így amikor belenéztem a tükörbe és megláttam furcsán padlizsán és zöldeskék színű hatalmas monoklimat, nem lepődtem meg.
Megpróbáltam egy kicsit tornázni hátha izmaim engednek valamennyit és könnyebben tudok majd mozogni, de ennek az lett az eredménye, hogy összeestem, úgyhogy hagytam a francba. Előkerestem a ruhásszekrényben egy jó hosszú ujjú pólót és egy kissé bő farmert. Fogat mostam, megmosakodtam majd végignéztem kifésülhetetlenül csigás hajamon. Arra, hogy kivasaljam már nem lett volna időm így hát olyan beállítást kerestem amely valamennyire eltakarta bal arcomat. Mikor már nagyjából elégedett voltam a hajammal nekiláttam felébreszteni Laylat.
-Moss fogat, mosdj meg és fésülködj meg. A ruhád ki van vasalva és a szék támláján vár. Lemegyek elkészítem a reggelit meg a tízóraidat. Ja, és pakolj be a táskádba! - mivel hat óra elmúlt, biztos lehettem benne, hogy Jim nincs itthon. Azért a biztonság kedvéért kinéztem az ablakon és megkönnyebbülve láttam, hogy nincs itt a kocsija.
Megcsináltam a szendvicseket, elraktam egy almát és egy joghurtot kiskanállal majd felvittem egy uzsis dobozban ezeket.
-Én is bepakolok addig ezt is tedd el valahova! - adtam át a dobozt. Végigfuttattam a tekintetemet a papíron és rémülten konstatáltam, hogy ma lesz testnevelés és biológia órám is.
****
-Váó! Tetszik ez az új hajstílusod! - mosolygott Emily. Megpróbáltam visszamosolyogni de még ez is fájt. Dilaylával megbeszéltem, hogy senkinek ne szóljon semmiről és ő megígérte, hogy hétpecsétes titokként őrzi meg a tegnap történteket. Elköszöntem gyorsan és imádkoztam, hogy idejében beérjek a suliba.
****
A nagy séta most jobban kimerített mint máskor. Sokkal jobban fájt is mindenem és még arra is ügyelnem kellett, hogy a hajam ne menjen tönkre, nehogy kilátszódjon alóla a 'gyönyörű' lilás-zöld monokli. Szerencsére az első óránk [földrajz] a földszint 1.-be volt.
Bementem a terembe ahol a többiek még szanaszéjjel voltak és csacsogtak. Leültem a helyemre majd előkotortam a cuccaimat és kiraktam az asztalra, utána pedig próbáltam minél kisebbnek látszódni.
-Szia! - köszönt valaki. Ismerős volt a hangja. Megfordultam és Maykl-lel találtam magamat szemben.
-Szia! - köszöntem vissza. Most, hogy jobban megnéztem feltűnt, hogy Mayklnek kék szeme és sötétbarna haja van, hogy magas és sportos és, hogy eléggé izgatott.
-Én csak szeretném ezt odaadni...-nyújtott oda egy borítékot. - Nem kell azonnal válaszolni! - tette hozzá sietve majd gyorsan elmasírozott. Én csak bambán pislogtam magam elé.
-Aha. Kösz. - motyogtam majd visszafordultam a tanári asztal felé. A levelet becsúsztattam a könyveim közé.
-Ez az új divat a Ribiknél? - kérdezte fennhangon Nina amin jót nevettek barátnőivel. Nagy levegőt vettem és magamba fojtottan minden haragomat, minden epés megjegyzésemet.
Ekkor kinyílt az ajtó és bejött rajta egy középkorú férfi. Arcán széles mosoly terült szét.
-Jó napot osztály! - köszönt - Én Mr.Rick Depherzon vagyok és a földrajzot valamint a történelmet fogom nektek tanítani. Először is szeretném ha egy kis bemutatkozást tartanánk. Szóval a nevemet tudjátok, azt is, hogy mivel foglalkozok. Akkor elmondom, hogy Európából költöztem ide még tizennyolc évvel ezelőtt a feleségemmel és a két lányommal. Szeretek focizni és kirándulni. Ennyi elég is belőlem. Kezdjük talán itt. - lépett oda hozzám. Nagy levegőt vettem majd minden fájdalmas kiáltást és nyögést visszafogva felálltam.
-Hogy hívnak?
-Aphrodité Angeel.
-Szép neved van! Mint a szerelem és szépség istennőjének! És Aphrodité, honnan jöttél?
-Roseband utcából ami két kilométerre van innen.
-Értem. És miket szeretsz csinálni?
-Olvasni, zenét hallgatni, lovagolni és az állatokkal foglalkozni. - magamban könyörögtem, hogy hagyja abba a kérdezősködést és had üljek le, de hiába: kíméletlenül folytatta.
-És van testvéred?
-Egy húgom, Dilayla.
-És mi szeretnél lenni nagy korodban?
-Állatorvos.
-Az szép és nehéz munka. Nos, köszönjük Aphrodité leülhetsz! - próbáltam minél óvatosabban leülni és mikor sikerült homlokomat a hideg falnak tapasztottam.
Az óra hátralevő részében mindenki bemutatkozott majd a tanár elmondta, hogy először a csillagászattal fogunk foglalkozni. Már épp elkezdtük volna írni a címet mikor kicsöngettek.
A folyosón kóringyásztam egy darabig mikor megláttam Jeremyt és jobbnak láttam menekülőre fogni. Hátraarcot csináltam és nagy nehezen felvánszorogtam a lépcsőn.
Az énekóra az első emelet 6-osba volt. Az énektanárnő, Hilary Darm egy alacsony, rövid hajú és kedves arcú nő volt. Az órát nála is a bemutatkozással kezdtük majd a tankönyvben lévő első két dalt elénekeltük.
-Van-e önként jelentkező aki el akarja énekelni valamelyik dalt kis ötösért? - kérdezte a tanárnő. Az osztály plázacicái vihogva jelentkeztek.
Rosszabb volt mint amire számítottam...A nyávogás helyett inkább nyerítettek, sose találták el a hangot és folyamatosan röhögtek. Mindezek ellenére megkapták a kis ötöst és örülhettek a fejüknek.
Kicsengetés után már jobban lestem a folyosókat és imádkoztam, hogy ne találkozzunk össze Jeremyvel.
A testnevelés óra előtt odamentem a tanárúrhoz.
-Elnézést...
-Igen? Tessék?
-Csak...Csak annyit szeretnék mondani, hogy a héten és szerintem a jövőhéten se tudok tesizni...
-Jó rendben, de akkor igazolás is kell róla!
-Azt..nem tudok hozni de ... tényleg indokolt a felmentésem. - nem tehettem mást, meg kellett mutatnom a vádlimat, az oldalamat és az arcomat. A tanár egyre jobban elborzadt.
-Mi a fene történt veled?!
-Semmi...-Istenem! Életem legbénább hazugsága...
-Semmi? - kérdezte visszafojtott röhögéssel a tanár.
-Tegnap egy részeg fasz elkapott az utcán és megvert. Elégedett? - kérdeztem ingerülten és megpróbáltam a levegőbe boxolni de megrándult a csuklóm és az oldalam. Térdre estem és próbáltam magamban szitkozódni.
Testnevelés óra végén kihirdették, hogy az angolóra elmarad mert a tanárnak sürgősen el kellett mennie így hát lyukas óránk volt.
Egész végig görcsben állt a gyomrom. Vajon mit fog szólni? Haragudni fog rám? Leéget az egész osztály előtt? Megértő lesz? Mit fog mondani, mit tegyek?
Azután elhessegettem a gondolatokat: nem szabad szóba állnom vele hisz a húgom élete függ ettől.
Megfordult a fejemben, hogy csak úgy simán lelépek de ezt a tervet elvetettem mert hiába: a szent cél, miszerint állatorvos leszek, ott lebegett a szemem előtt.
Ránéztem az órára majd nagy levegőt vettem. Ideje biológia órára menni.


Kicsit hosszú lett és unalmas.:$ Bocsi.^^'
Mostantól kevesebbszer lesz friss mert vége az őszi szünetnek.:\ De azért igyekszem majd!:)
Fekete Tündér

2.fejezet-Mosolyok vihara

Sziasztok!:3 Megjött azt újabb fejezet.^^ Most is fontos információkat találtok alól!:)

2.fejezet-Mosolyok vihara
Korhatár: +12 [enyhén durva nyelvezet itt-ott]
Az eső miatt meg kellett állnunk az első alkalmas helyen mert úgy zuhogott, hogy se az ablaktörlő se a ködlámpa nem segített abban, hogy lássunk is valamit az útból. Egyszer majdnem bele is mentünk az előttünk haladó Audiba. Akkor döntött úgy Mr.Seavers, hogy megállunk és várunk ameddig a vihar el nem csitul.
Bekapcsolta a rádiót de csak szakadások hallatszottak majd a jól ismert zümmögés végül se kép se hang.
-Sajnálom. Azt hittem, hogy így hamarabb hazaérsz de asszem jobban jártál volna ha gyalog mész. - mondta bűnbánó mosollyal. Visszamosolyogtam de nem mondtam semmit. Nem akartam megbántani azzal, hogy "Na ja. Már rég otthon lehetnék. Igaz átfagyva, de legalább melegben."...Szóval inkább hátradőltem és behunytam a szemeimet.
Az eső nem kopogott, hanem dörömbölt a motorháztetőn és az ablakon, s emiatt nem tudtam elaludni. Egy ideig csak azért tartottam csukva a szemeimet, hogy ne kelljen beszélgetnünk. Hiába volt fiatal, vicces és közvetlen, még is csak a tanárom. De aztán meguntam a hallgatást...ahogyan ő is.
-Mesélj valamit! Hátha akkor gyorsabban telik az idő! - kérte és kissé oldalra fordult, hogy a szemeimbe tudjon nézni.
-Mit meséljek? - kérdeztem.
-Mondjuk, hogy hogy tetszik az iskola így első látásra.
-Ezt én is kérdezhetném! - mosolyodtam el majd nagy levegőt vettem. - Eddig nagyon tetszik. Az osztályfőnökeim rendesek, az órarend szuper...Bár az osztálytársakkal még nem nagyon sikerült beszélni. Túlságosan el voltak foglalva egymással.
-De azért rendesnek látszanak? - kérdezte kíváncsian.
-Vannak köztük rendesek. - mondtam tárgyilagosan. Mikor láttam, hogy értetlenkedve néz rám, elmosolyodtam - Elég fura ízlésem van finoman szólva. Ez a barátaimnál sincs máshogy. Szerintem én világéletemben jó kislány voltam: soha nem ittam, nem cigiztem és a kisebb hisztiken és csúnya szavakon kívül más rosszat nem követtem el. Így hát én magamhoz viszonyítom a barátaimat, úgy válogatom meg, hogy egy picit hasonlítsanak rám. Tehát egy csöcsöm-seggem kint van plázapicsa szóba sem jöhet legjobb barátnőmnek. - mire észbe kaptam már ki is csúsztak a szavak a számon. Megpróbáltam pókerarcot vágni mintha mi sem történt volna és vártam, hogy jöjjön az "ejnye-bejnye kislányom..!". Ehelyett csak egy egyszerű még is szívdobogtató kérdést kaptam.
-Mit gondolsz, én lehetnék a barátod? - kérdezte elgondolkozva. Torkomra forrtak a szavak és reménykedve vártam, hogy mindjárt elneveti magát egy "Csak vicceltem!" mondattal. Látva a töprengésemet gyorsan hozzá tette - Én nem járok plázába! - elnevettem magam és ezáltal megszűnt a különös feszültség a levegőben.
-Nem tudom. Nem ismerem magát annyira, hogy...
-Ne magázz! Nem vagyok én olyan öreg, hogy bárki is lemagázzon! Ezt a többieknek is elmondhatod. Mindenki szólítson Jeremynek és csak tegezzetek. Jó?
-Biztos? Hisz maga...te a tanárunk vagy. - furcsálltam, hogy ennyire közvetlen. Mintha egy túlkoros diák lenne. Megrántotta a vállát.
-Szerintem csak akkor lehet eredményesen tanítani, ha nem csak a szigorú-rendteremtő-rabszolgahajcsár tanár vagy. Néha még segít is ha bedobsz egy-egy poént. Meg hát..ha tegezhetik a tanárt akkor inkább érzik a diákok, hogy én is közülük való vagyok. Ember és nem egy földönkívüli. Gondolom így ti is szívesebben tanultok...- nézett rám és először az a szó futott át az agyamon, hogy "Gyönyörű!". Hihetetlen de a szemei így, sötétben is úgy ragyogtak mint egy zöld fűsikló háta.
Bolond egy látomás volt, de mintha ő is ugyanarra gondolt volna mint én, csak ő az én szemeimet nézte.
-Hát tényleg kellemesebb a tanulás ha a tanár laza. - újra hátradőltem és néztem, hogy hogyan folyik le a víz az ablakon. A pár perces néma csendet úgy törte meg minthogyha nem is hagytuk volna abba a társalgást.
-Na és a családod? Azt mondtad van egy húgod. - a húgom említésére, nem tehettem róla de mosolyognom kellett.
-Igen, van. Úgy hívják, hogy Dilayla Angeel. Most ment második osztályba. Mit is mondhatnék? Egyáltalán nem hasonlítunk külsőleg. Neki gesztenyebarna haja és szeme van. Ráadásul tűegyenes a haja. - itt az esővíztől behullámosodott hajamra fintorogtam.
-És milyen a viszonyotok? - kérdezte és összeráncolt szemöldökkel a hajamra nézett.
-Nagyon jó. Mindig együtt vagyunk, segítek neki a tanulásban, főzök neki, játszok vele...mintha én lennék az anyukája. - itt egy kicsit elkomorultam. - Miután apa meghalt, anya alig foglalkozott velünk. Elment otthonról és volt, hogy napokig a munkahelyén tartózkodott. - szemeim előtt elhomályosult a világ, ahogy visszagondoltam az emlékre - Aztán egy nap valami megváltozott. Boldogan jött haza, főzött, mosott, takarított és újra játszott Dí-vel. Persze kiderült, hogy az örömnek elég durva oka van. Illetve számomra durva...kegyetlen..fájdalmas. Alig pár héttel apa halála után ugyanis anyu összejött egy seggfejjel. Akkora egy tahó és anya még is hozzáment feleségül. Hiába kérleltem, hiába mondtam el, hogy Jim miket csinált... - torkomra forrtak a szavak ahogy az emlékképek leperegtek előttem. Olyan érzésem volt, hogy mindjárt megfulladok. Magamban könyörögtem azért, hogy Jeremy észrevegye, hogy tegyen valamit.
-Mi történt Aphrodité? - kérdezte és tenyerét a vállamra fektette. Ijedten összerezzentem a férfi érintésétől, majd mikor újra belenéztem a smaragd zöld szemekbe, rögtön megnyugodtam. - Mit csinált? - kérdezte újra. Én csak megszeppenve megráztam a fejemet. Nem volt elég bátorságom még elmondani senkinek. Bár ennek a férfinak így is sokkal többet árultam el az életemről mint bárkinek.
Nem a teljes storyt, neeem! Ahhoz mint mondtam, még nincs elég bátorságom. De olyan dolgokat elmondtam neki, egy idegennek amitől egy kő már is leesett a szívemről. Nem is kő, inkább csak egy aprócska kavics. De ez a kavics egy egész lavinát elindított.
-Én..még nem...tudom... - próbáltam volna mondani, de hányingerem lett és szédülni kezdtem. Nem akartam még feltárni előtte a titkaimat. Nem akartam még bárki előtt is feltárni a titkaimat.
-Jól van! Semmi baj! Nem kell elmondanod ha még nem akarod. - nem kerülte el a figyelmemet az a bizonyos "még" szócska. Tehát máskor is akar beszélni velem?
Hálásan ránéztem majd csak, hogy eltereljem a figyelmemet újra beszélni kezdtem.
-Apukám nagyon jó ember volt. És igen csak jó képű! - mosolyodtam el - Halványbarna, kócos haja volt és szürke szemei. Állatorvos volt. Volt egy klinikája a Bellrose utcán. Őt mindenki szerette mert vicces volt, intelligens és megértő. - magam elé meredve mosolyogtam az emléken.
Sok minden eszembe jutott. Mikor elvitt a vidámparkba, mikor születésnapomra egy csokiszökőkutat rendelt, mikor télen velem együtt szánkózott, mikor egyszer megharagudott rám mert rossz voltam és elcsattant egy pofon. Szinte abban a pillanatban átölelt és ő is sírni kezdett, hogy nem akarta és soha többé nem csinál ilyet.
-Hiányzik nagyon, igaz? - kérdezte szinte suttogva.
-Nagyon-nagyon. - néztem könnyes szemekkel rá. Észre se vettem de a keze még mindig a vállamon nyugodott. Jó érzéssel töltött el, hogy végre valakinek el tudtam mondani, hogy mennyire hiányzik nekem apu. Mintha a fájdalmamból egy kis darabot át tudtam volna adni valaki másnak. - Ezért is szeretnék jó jegyeket. Hogy én is állatorvos lehessek mint Ő! De...-mondtam szomorúan - Félek, hogy meg fogok bukni. Annyira érzem itt belül - tettem a tenyeremet a szívemre - ,hogy ez az év nem lesz zökkenő mentes!
-Ne butáskodj! Hisz még el se kezdted a tanulást már is ilyen hülyeségeken gondolkodsz? De ha ez megnyugtat, akkor megígérem, hogy segítek neked amiben csak tudok. Majd korrepetállak. Legalább lesz egy jó pontom a diákok körében. - nevetett fel mire az én arcomra is felcsalta [a vihar ellenére] a mosolyt.
-Köszönöm. - mondtam egyszerűen, de ebbe az egy szóba minden hálát belesűrítettem.
-Nincs mit. - utálom, hogy akárhányszor belenéz a szemeimbe, fogva tartja a pillantásomat. Már előre sajnáltam azokat akik majd nála felelnek...
Végül megint csak én futamodtam meg.
-Szerinted mikor indulhatunk? - kérdeztem és az egyre kevésbé zuhogó esőre néztem.
-Talán még tíz perc. Esetleg tizenöt. - nézett ő is a szélvédőn kopogó esőre. Ezután már csendben vártuk ki az eső végét.
***
-Szia Aphroditééééé! - kiáltott Dilayla mikor meglátott az iskola bejáratánál. Meg se várta, hogy bentebb menjek, a karjaim közé vetette magát.
-Szia Dí! - köszöntem neki.
-Ő ki? - kérdezte nagy barna fürtjei közül Jeremyre pillantva.
-Ő itt a biológia tanárom Mr.S....akarom mondani: Jeremy.
-Szia Dilayla! Örülök, hogy megismerhettelek! - simogatta meg Jeremy Dí buksiját.
-Na gyere, gyorsan szedjük össze a cókmókodat mert Jeremy visz minket haza. - sürgettem meg kicsit a lányt mire azonnal befutott a terembe és szedelődzködni kezdett. - Beköszönök Emilynek, Dí osztályfőnökének és már jövök is! - mondtam menet közben.
-Oké de nem kell sietni. Ráérek. - hallottam a választ. Bementem a terembe ahol azonnal megláttam Emily Morgant. Hosszú barna haja lófarokba volt kötve mint mindig, arca nyúzott volt annak ellenére, hogy alig huszonhat éves.
-Szia! - köszöntem mire azonnal felpattantak eddig lehunyva tartott szemhéjai. Arcán bágyadt mosoly terült el.
-Szia Aphrodité! Hogy vagy? - kérdezte és felállt az asztaltól, hogy közelebb tudjon jönni.
-Kösz én jól, de te elég nyúzott vagy. - hangzott a dicséretem amit Emily fintora követett.
-Hát köszönnöm szépen, te is jól nézel ki. - nevetett mire azonnal fel is nyögött és elkezdte masszírozni a halántékát. - Mindjárt szétrobban a fejem. Tudod a front meg a gyerekzsivaj együtt nem valami klassz.
-Ne haragudj de várnak rám csak szerettem volna megkérdezni, hogy volt-e valami ma Dilaylaval?
-Nem, nem volt. Ügyes volt, csendes, szorgos. Minta gyerek. Biztos, hogy a te testvéred? - kérdezte gúnyosan.
-Kacc-kacc. Most, hogy kiröhögtük magunkat mi megyünk is mert vár ránk Jeremy. - mondtam miközben felkaptam Dilaylat.
-Húú. Bepasiztál? Had nézzem meg! - csillant fel Emily szeme.
-Először is: nem pasiztam be, ő a biosztanárom. Másodszor: ha be is pasiztam volna akkor se mutatnám meg! Majd ha kiérdemled.
-És még én vagyok a vicces? Na de most komolyan: mit keres itt a biosztanárod?
-Tömören legyen elég annyi, hogy megsajnált és elhozott. A részletek dögunalmasak majd egy délután elmesélem. Amúgy mikor is lesz a szülői?
-Holnap fél ötkor. Megint te jössz? - kérdezte Emily és olyan szemekkel nézett rám mintha azt mondta volna : "Te a nővére vagy, nem az anyja! Ez így nem klassz..."
-Ki más? Hisz én vagyok nővére és az anyja egyben. Ugyan ki a franc jönne el szülőire ha nem ÉN? Bocs..-tettem hozzá mikor láttam, hogy nagy szemeket mereszt. - Kicsit felvágták a nyelvem a mai nap.
-Tényleg felvágták a nyelvedet? Mutiii! - szólt közbe Dí és már nyúlt is volna a számhoz.
-Csak vicceltem. Na de most már tényleg megyünk! Szia Emily! - köszöntünk el.
-Sziasztok!
****
-Szép autód van! - dicsérte meg Dilayla, Jeremy Audi A7-es autóját.
-Oh, köszönöm! Még a szüleimtől kaptam a 18. születésnapomra. Azóta se tudtam megválni tőle. - paskolta meg a vizes motorháztetőt.
-Tényleg szép. - helyeseltem miközben Dít-t beültettem a hátsó ülésre.
A motor felberregett és a kocsi kihátrált a parkolóból. A rádióból halk, vidám zene szólt és Jeremy és húgom jelentéktelen kis vitája miszerint a C betű mire hasonlít, boldogsággal töltött el. Ám a mondás miszerint minden csoda három napig tart, az én esetemben így szólt: "minden boldogság három percig tart!". Dilayla az ismerős utca látványától halkan felnyöszörgött.
-Aphrodité...nem akarok hazamenni... - láttam amint Jeremy homlok ráncolva ránéz az elsápadt húgomra a visszapillantó tükörből.
-Miért nem akarsz hazamenni? - kérdezte gyanakodva de közbe vágtam.
-Semmi baj Dí. Ma majd velem alszol, jó? - nem mutattam ki de nagyon féltem. Magamban könyörögtem, hogy Dilayla ne kotyogjon többet...de hiába.
-Mert otthon van Jim...-nyöszörgött.
-Dilayla hagyd abba! - suttogtam.
-...és ő mindig kiabál velem...
-Dilayla csend!
-...és bántja Aphroditét!
-DILAYLA! - emeltem fel a hangomat. De késő volt: Jeremy gyanakodva pislogott rám.
-Ezt miért nem mondtad el? - kérdezte de miután nem kapott tőlem választ Dí-hez fordult - Mást is szokott csinálni Jim? - kérdezte és én sejtettem mire gondol így közbeavatkoztam.
-Dilayla mi lenne ha csinálnánk otthon a lepedőkből egy sátrat? Vinnénk be finomságokat, üdítőt meg könyveket és olvasnék neked. Jól hangzik, ugye? - kérdeztem kétségbeesve, még is mosolyogva.
-Oké! - lelkesült fel - És majd Nolát is bevisszük!
-Ki az a Nola? - kérdezte Jeremy de a szemében még mindig ott volt az aggodalom és gyanakvás egyvelege.
-Ő az én kis hörcsögöm! - mondta büszkén Dí.
-Akit nem fogunk bevinni a sátorba mert ott lesz Cola, a macskám. - néztem csibészesen Dilaylara.
-Majd kirakjuk addig...-elharapta a mondat végét mikor meglátta a nagy, fehérre meszelt házat és a garázsban a szürke Mercedeszt. Néma csend telepedett a kocsiban ülőkre és olyan érzésem támadt mintha a sok feszültség fojtogatna.
-Köszönjük a fuvart. - motyogtam miközben kicsatoltam az övemet és kinyitottam a kocsi ajtót. Megkerültem a kocsit, hogy kiszedjem Dí-t a hátsó ülésről de mielőtt kinyithattam volna a kocsi ajtót, Jeremy elállta az utat. Alig pár centire volt az arca az enyémtől és aggódó-fürkésző szemekkel nézett az enyéimbe.
-Itt a telefonszámom. Ha bármi baj va - nyomta meg a bármi szót - azonnal hívj fel. - elvettem a kis papírdarabot de nem szóltam semmit, csak kinyitottam a szabaddá vált kocsiajtót. Táskámat a hátamra vetettem majd Dilaylat is a kezeim közé kaptam.
-Köszönjük a fuvart! - ismételtem meg miközben Jeremy beült a kocsiba és felberregtette a motort. Intett egyet mire mosolyt erőltettem az arcomra és én is visszaintegettem.
Mert igen. Egy mosollyal minden kegyetlen/ fájdalmas vihart el lehet takarni...Visszagondolva: a mai napon több százszor elmosolyodtam és úgy hiszem, ez a jövőben sem fog megváltozni.


Nos, ennyi lenne a második fejezet!:)
Megint fontos információim vannak!
Lehet, hogy sokan beleélték magukat az erotikus jelenetekbe de azt hiszem nincs elég lelki erőm ezek megírásához. Túl jó kislány vagyok ahhoz!:]
Ez persze nem azt jelenti, hogy egy icipici erotika nem lesz benne, de ez még csak nagyon laza +18-as lesz. Szóval semmi extra.
A durva nyelvezetet mindazonáltal megtartom és az erőszak is szerepet fog játszani pl. már a következő fejezetben!;]
Addig is minden jót!
FeketeTündér