2.fejezet-Mosolyok vihara

Sziasztok!:3 Megjött azt újabb fejezet.^^ Most is fontos információkat találtok alól!:)

2.fejezet-Mosolyok vihara
Korhatár: +12 [enyhén durva nyelvezet itt-ott]
Az eső miatt meg kellett állnunk az első alkalmas helyen mert úgy zuhogott, hogy se az ablaktörlő se a ködlámpa nem segített abban, hogy lássunk is valamit az útból. Egyszer majdnem bele is mentünk az előttünk haladó Audiba. Akkor döntött úgy Mr.Seavers, hogy megállunk és várunk ameddig a vihar el nem csitul.
Bekapcsolta a rádiót de csak szakadások hallatszottak majd a jól ismert zümmögés végül se kép se hang.
-Sajnálom. Azt hittem, hogy így hamarabb hazaérsz de asszem jobban jártál volna ha gyalog mész. - mondta bűnbánó mosollyal. Visszamosolyogtam de nem mondtam semmit. Nem akartam megbántani azzal, hogy "Na ja. Már rég otthon lehetnék. Igaz átfagyva, de legalább melegben."...Szóval inkább hátradőltem és behunytam a szemeimet.
Az eső nem kopogott, hanem dörömbölt a motorháztetőn és az ablakon, s emiatt nem tudtam elaludni. Egy ideig csak azért tartottam csukva a szemeimet, hogy ne kelljen beszélgetnünk. Hiába volt fiatal, vicces és közvetlen, még is csak a tanárom. De aztán meguntam a hallgatást...ahogyan ő is.
-Mesélj valamit! Hátha akkor gyorsabban telik az idő! - kérte és kissé oldalra fordult, hogy a szemeimbe tudjon nézni.
-Mit meséljek? - kérdeztem.
-Mondjuk, hogy hogy tetszik az iskola így első látásra.
-Ezt én is kérdezhetném! - mosolyodtam el majd nagy levegőt vettem. - Eddig nagyon tetszik. Az osztályfőnökeim rendesek, az órarend szuper...Bár az osztálytársakkal még nem nagyon sikerült beszélni. Túlságosan el voltak foglalva egymással.
-De azért rendesnek látszanak? - kérdezte kíváncsian.
-Vannak köztük rendesek. - mondtam tárgyilagosan. Mikor láttam, hogy értetlenkedve néz rám, elmosolyodtam - Elég fura ízlésem van finoman szólva. Ez a barátaimnál sincs máshogy. Szerintem én világéletemben jó kislány voltam: soha nem ittam, nem cigiztem és a kisebb hisztiken és csúnya szavakon kívül más rosszat nem követtem el. Így hát én magamhoz viszonyítom a barátaimat, úgy válogatom meg, hogy egy picit hasonlítsanak rám. Tehát egy csöcsöm-seggem kint van plázapicsa szóba sem jöhet legjobb barátnőmnek. - mire észbe kaptam már ki is csúsztak a szavak a számon. Megpróbáltam pókerarcot vágni mintha mi sem történt volna és vártam, hogy jöjjön az "ejnye-bejnye kislányom..!". Ehelyett csak egy egyszerű még is szívdobogtató kérdést kaptam.
-Mit gondolsz, én lehetnék a barátod? - kérdezte elgondolkozva. Torkomra forrtak a szavak és reménykedve vártam, hogy mindjárt elneveti magát egy "Csak vicceltem!" mondattal. Látva a töprengésemet gyorsan hozzá tette - Én nem járok plázába! - elnevettem magam és ezáltal megszűnt a különös feszültség a levegőben.
-Nem tudom. Nem ismerem magát annyira, hogy...
-Ne magázz! Nem vagyok én olyan öreg, hogy bárki is lemagázzon! Ezt a többieknek is elmondhatod. Mindenki szólítson Jeremynek és csak tegezzetek. Jó?
-Biztos? Hisz maga...te a tanárunk vagy. - furcsálltam, hogy ennyire közvetlen. Mintha egy túlkoros diák lenne. Megrántotta a vállát.
-Szerintem csak akkor lehet eredményesen tanítani, ha nem csak a szigorú-rendteremtő-rabszolgahajcsár tanár vagy. Néha még segít is ha bedobsz egy-egy poént. Meg hát..ha tegezhetik a tanárt akkor inkább érzik a diákok, hogy én is közülük való vagyok. Ember és nem egy földönkívüli. Gondolom így ti is szívesebben tanultok...- nézett rám és először az a szó futott át az agyamon, hogy "Gyönyörű!". Hihetetlen de a szemei így, sötétben is úgy ragyogtak mint egy zöld fűsikló háta.
Bolond egy látomás volt, de mintha ő is ugyanarra gondolt volna mint én, csak ő az én szemeimet nézte.
-Hát tényleg kellemesebb a tanulás ha a tanár laza. - újra hátradőltem és néztem, hogy hogyan folyik le a víz az ablakon. A pár perces néma csendet úgy törte meg minthogyha nem is hagytuk volna abba a társalgást.
-Na és a családod? Azt mondtad van egy húgod. - a húgom említésére, nem tehettem róla de mosolyognom kellett.
-Igen, van. Úgy hívják, hogy Dilayla Angeel. Most ment második osztályba. Mit is mondhatnék? Egyáltalán nem hasonlítunk külsőleg. Neki gesztenyebarna haja és szeme van. Ráadásul tűegyenes a haja. - itt az esővíztől behullámosodott hajamra fintorogtam.
-És milyen a viszonyotok? - kérdezte és összeráncolt szemöldökkel a hajamra nézett.
-Nagyon jó. Mindig együtt vagyunk, segítek neki a tanulásban, főzök neki, játszok vele...mintha én lennék az anyukája. - itt egy kicsit elkomorultam. - Miután apa meghalt, anya alig foglalkozott velünk. Elment otthonról és volt, hogy napokig a munkahelyén tartózkodott. - szemeim előtt elhomályosult a világ, ahogy visszagondoltam az emlékre - Aztán egy nap valami megváltozott. Boldogan jött haza, főzött, mosott, takarított és újra játszott Dí-vel. Persze kiderült, hogy az örömnek elég durva oka van. Illetve számomra durva...kegyetlen..fájdalmas. Alig pár héttel apa halála után ugyanis anyu összejött egy seggfejjel. Akkora egy tahó és anya még is hozzáment feleségül. Hiába kérleltem, hiába mondtam el, hogy Jim miket csinált... - torkomra forrtak a szavak ahogy az emlékképek leperegtek előttem. Olyan érzésem volt, hogy mindjárt megfulladok. Magamban könyörögtem azért, hogy Jeremy észrevegye, hogy tegyen valamit.
-Mi történt Aphrodité? - kérdezte és tenyerét a vállamra fektette. Ijedten összerezzentem a férfi érintésétől, majd mikor újra belenéztem a smaragd zöld szemekbe, rögtön megnyugodtam. - Mit csinált? - kérdezte újra. Én csak megszeppenve megráztam a fejemet. Nem volt elég bátorságom még elmondani senkinek. Bár ennek a férfinak így is sokkal többet árultam el az életemről mint bárkinek.
Nem a teljes storyt, neeem! Ahhoz mint mondtam, még nincs elég bátorságom. De olyan dolgokat elmondtam neki, egy idegennek amitől egy kő már is leesett a szívemről. Nem is kő, inkább csak egy aprócska kavics. De ez a kavics egy egész lavinát elindított.
-Én..még nem...tudom... - próbáltam volna mondani, de hányingerem lett és szédülni kezdtem. Nem akartam még feltárni előtte a titkaimat. Nem akartam még bárki előtt is feltárni a titkaimat.
-Jól van! Semmi baj! Nem kell elmondanod ha még nem akarod. - nem kerülte el a figyelmemet az a bizonyos "még" szócska. Tehát máskor is akar beszélni velem?
Hálásan ránéztem majd csak, hogy eltereljem a figyelmemet újra beszélni kezdtem.
-Apukám nagyon jó ember volt. És igen csak jó képű! - mosolyodtam el - Halványbarna, kócos haja volt és szürke szemei. Állatorvos volt. Volt egy klinikája a Bellrose utcán. Őt mindenki szerette mert vicces volt, intelligens és megértő. - magam elé meredve mosolyogtam az emléken.
Sok minden eszembe jutott. Mikor elvitt a vidámparkba, mikor születésnapomra egy csokiszökőkutat rendelt, mikor télen velem együtt szánkózott, mikor egyszer megharagudott rám mert rossz voltam és elcsattant egy pofon. Szinte abban a pillanatban átölelt és ő is sírni kezdett, hogy nem akarta és soha többé nem csinál ilyet.
-Hiányzik nagyon, igaz? - kérdezte szinte suttogva.
-Nagyon-nagyon. - néztem könnyes szemekkel rá. Észre se vettem de a keze még mindig a vállamon nyugodott. Jó érzéssel töltött el, hogy végre valakinek el tudtam mondani, hogy mennyire hiányzik nekem apu. Mintha a fájdalmamból egy kis darabot át tudtam volna adni valaki másnak. - Ezért is szeretnék jó jegyeket. Hogy én is állatorvos lehessek mint Ő! De...-mondtam szomorúan - Félek, hogy meg fogok bukni. Annyira érzem itt belül - tettem a tenyeremet a szívemre - ,hogy ez az év nem lesz zökkenő mentes!
-Ne butáskodj! Hisz még el se kezdted a tanulást már is ilyen hülyeségeken gondolkodsz? De ha ez megnyugtat, akkor megígérem, hogy segítek neked amiben csak tudok. Majd korrepetállak. Legalább lesz egy jó pontom a diákok körében. - nevetett fel mire az én arcomra is felcsalta [a vihar ellenére] a mosolyt.
-Köszönöm. - mondtam egyszerűen, de ebbe az egy szóba minden hálát belesűrítettem.
-Nincs mit. - utálom, hogy akárhányszor belenéz a szemeimbe, fogva tartja a pillantásomat. Már előre sajnáltam azokat akik majd nála felelnek...
Végül megint csak én futamodtam meg.
-Szerinted mikor indulhatunk? - kérdeztem és az egyre kevésbé zuhogó esőre néztem.
-Talán még tíz perc. Esetleg tizenöt. - nézett ő is a szélvédőn kopogó esőre. Ezután már csendben vártuk ki az eső végét.
***
-Szia Aphroditééééé! - kiáltott Dilayla mikor meglátott az iskola bejáratánál. Meg se várta, hogy bentebb menjek, a karjaim közé vetette magát.
-Szia Dí! - köszöntem neki.
-Ő ki? - kérdezte nagy barna fürtjei közül Jeremyre pillantva.
-Ő itt a biológia tanárom Mr.S....akarom mondani: Jeremy.
-Szia Dilayla! Örülök, hogy megismerhettelek! - simogatta meg Jeremy Dí buksiját.
-Na gyere, gyorsan szedjük össze a cókmókodat mert Jeremy visz minket haza. - sürgettem meg kicsit a lányt mire azonnal befutott a terembe és szedelődzködni kezdett. - Beköszönök Emilynek, Dí osztályfőnökének és már jövök is! - mondtam menet közben.
-Oké de nem kell sietni. Ráérek. - hallottam a választ. Bementem a terembe ahol azonnal megláttam Emily Morgant. Hosszú barna haja lófarokba volt kötve mint mindig, arca nyúzott volt annak ellenére, hogy alig huszonhat éves.
-Szia! - köszöntem mire azonnal felpattantak eddig lehunyva tartott szemhéjai. Arcán bágyadt mosoly terült el.
-Szia Aphrodité! Hogy vagy? - kérdezte és felállt az asztaltól, hogy közelebb tudjon jönni.
-Kösz én jól, de te elég nyúzott vagy. - hangzott a dicséretem amit Emily fintora követett.
-Hát köszönnöm szépen, te is jól nézel ki. - nevetett mire azonnal fel is nyögött és elkezdte masszírozni a halántékát. - Mindjárt szétrobban a fejem. Tudod a front meg a gyerekzsivaj együtt nem valami klassz.
-Ne haragudj de várnak rám csak szerettem volna megkérdezni, hogy volt-e valami ma Dilaylaval?
-Nem, nem volt. Ügyes volt, csendes, szorgos. Minta gyerek. Biztos, hogy a te testvéred? - kérdezte gúnyosan.
-Kacc-kacc. Most, hogy kiröhögtük magunkat mi megyünk is mert vár ránk Jeremy. - mondtam miközben felkaptam Dilaylat.
-Húú. Bepasiztál? Had nézzem meg! - csillant fel Emily szeme.
-Először is: nem pasiztam be, ő a biosztanárom. Másodszor: ha be is pasiztam volna akkor se mutatnám meg! Majd ha kiérdemled.
-És még én vagyok a vicces? Na de most komolyan: mit keres itt a biosztanárod?
-Tömören legyen elég annyi, hogy megsajnált és elhozott. A részletek dögunalmasak majd egy délután elmesélem. Amúgy mikor is lesz a szülői?
-Holnap fél ötkor. Megint te jössz? - kérdezte Emily és olyan szemekkel nézett rám mintha azt mondta volna : "Te a nővére vagy, nem az anyja! Ez így nem klassz..."
-Ki más? Hisz én vagyok nővére és az anyja egyben. Ugyan ki a franc jönne el szülőire ha nem ÉN? Bocs..-tettem hozzá mikor láttam, hogy nagy szemeket mereszt. - Kicsit felvágták a nyelvem a mai nap.
-Tényleg felvágták a nyelvedet? Mutiii! - szólt közbe Dí és már nyúlt is volna a számhoz.
-Csak vicceltem. Na de most már tényleg megyünk! Szia Emily! - köszöntünk el.
-Sziasztok!
****
-Szép autód van! - dicsérte meg Dilayla, Jeremy Audi A7-es autóját.
-Oh, köszönöm! Még a szüleimtől kaptam a 18. születésnapomra. Azóta se tudtam megválni tőle. - paskolta meg a vizes motorháztetőt.
-Tényleg szép. - helyeseltem miközben Dít-t beültettem a hátsó ülésre.
A motor felberregett és a kocsi kihátrált a parkolóból. A rádióból halk, vidám zene szólt és Jeremy és húgom jelentéktelen kis vitája miszerint a C betű mire hasonlít, boldogsággal töltött el. Ám a mondás miszerint minden csoda három napig tart, az én esetemben így szólt: "minden boldogság három percig tart!". Dilayla az ismerős utca látványától halkan felnyöszörgött.
-Aphrodité...nem akarok hazamenni... - láttam amint Jeremy homlok ráncolva ránéz az elsápadt húgomra a visszapillantó tükörből.
-Miért nem akarsz hazamenni? - kérdezte gyanakodva de közbe vágtam.
-Semmi baj Dí. Ma majd velem alszol, jó? - nem mutattam ki de nagyon féltem. Magamban könyörögtem, hogy Dilayla ne kotyogjon többet...de hiába.
-Mert otthon van Jim...-nyöszörgött.
-Dilayla hagyd abba! - suttogtam.
-...és ő mindig kiabál velem...
-Dilayla csend!
-...és bántja Aphroditét!
-DILAYLA! - emeltem fel a hangomat. De késő volt: Jeremy gyanakodva pislogott rám.
-Ezt miért nem mondtad el? - kérdezte de miután nem kapott tőlem választ Dí-hez fordult - Mást is szokott csinálni Jim? - kérdezte és én sejtettem mire gondol így közbeavatkoztam.
-Dilayla mi lenne ha csinálnánk otthon a lepedőkből egy sátrat? Vinnénk be finomságokat, üdítőt meg könyveket és olvasnék neked. Jól hangzik, ugye? - kérdeztem kétségbeesve, még is mosolyogva.
-Oké! - lelkesült fel - És majd Nolát is bevisszük!
-Ki az a Nola? - kérdezte Jeremy de a szemében még mindig ott volt az aggodalom és gyanakvás egyvelege.
-Ő az én kis hörcsögöm! - mondta büszkén Dí.
-Akit nem fogunk bevinni a sátorba mert ott lesz Cola, a macskám. - néztem csibészesen Dilaylara.
-Majd kirakjuk addig...-elharapta a mondat végét mikor meglátta a nagy, fehérre meszelt házat és a garázsban a szürke Mercedeszt. Néma csend telepedett a kocsiban ülőkre és olyan érzésem támadt mintha a sok feszültség fojtogatna.
-Köszönjük a fuvart. - motyogtam miközben kicsatoltam az övemet és kinyitottam a kocsi ajtót. Megkerültem a kocsit, hogy kiszedjem Dí-t a hátsó ülésről de mielőtt kinyithattam volna a kocsi ajtót, Jeremy elállta az utat. Alig pár centire volt az arca az enyémtől és aggódó-fürkésző szemekkel nézett az enyéimbe.
-Itt a telefonszámom. Ha bármi baj va - nyomta meg a bármi szót - azonnal hívj fel. - elvettem a kis papírdarabot de nem szóltam semmit, csak kinyitottam a szabaddá vált kocsiajtót. Táskámat a hátamra vetettem majd Dilaylat is a kezeim közé kaptam.
-Köszönjük a fuvart! - ismételtem meg miközben Jeremy beült a kocsiba és felberregtette a motort. Intett egyet mire mosolyt erőltettem az arcomra és én is visszaintegettem.
Mert igen. Egy mosollyal minden kegyetlen/ fájdalmas vihart el lehet takarni...Visszagondolva: a mai napon több százszor elmosolyodtam és úgy hiszem, ez a jövőben sem fog megváltozni.


Nos, ennyi lenne a második fejezet!:)
Megint fontos információim vannak!
Lehet, hogy sokan beleélték magukat az erotikus jelenetekbe de azt hiszem nincs elég lelki erőm ezek megírásához. Túl jó kislány vagyok ahhoz!:]
Ez persze nem azt jelenti, hogy egy icipici erotika nem lesz benne, de ez még csak nagyon laza +18-as lesz. Szóval semmi extra.
A durva nyelvezetet mindazonáltal megtartom és az erőszak is szerepet fog játszani pl. már a következő fejezetben!;]
Addig is minden jót!
FeketeTündér