Korhatár: +12
-Hová megyünk? - kérdeztem miközben letöröltem egy könnycseppet az arcomról. Miután eljöttünk a síroktól Jeremy, mondván pihennem kellene, beültetett az autójába és elindultunk...valahova. A várost már egy ideje elhagytuk és most egy autópályán száguldottunk Milwbrook felé.
-Elmegyünk hozzám. - mondta miközben tekintetét az útra szegezte. Ijedten néztem rá, de belül elöntött valamilyen kellemes forróság.
-Ezt nagyon nem kéne! Ha Jim megtudja, hogy megint veled voltam...Azt hiszi, hogy..hogy mi ketten...érted...-mondtam elpirulva mire Jeremy csibészesen elmosolyodott.
-Hogy mi ketten mi? - előrefordultam és megpróbáltam pokerface-t vágni, de az arcom vörössége elárult.
-Semmi. De a húgommal mi lesz? Ő még kicsi, nem boldogul egy akkora seggfejjel mint Jim! - rémültem meg de Jeremy csitítani kezdett.
-Ne legyél rám mérges...de ezt-azt elmondtam Miss.Brend-nek...
-Ezt-azt? - kérdeztem gyanakodva.
-Muszáj volt Aphrodité! De megígérte, hogy ameddig nem szólok, ő se szól senkinek. A lényeg az, hogy megkértem, hogy vigye el magához a húgodat pár napra.
-És anyának meg Jimnek mit fogunk mondani, hová tűntünk el "néhány" napra?
-Kirándulni ment az osztályod és mindenki elvihetett magával egy személyt. Te a húgodat vitted. - kissé megnyugodtam a hallottaktól bár a szorongó érzés, hogy Jeremy házába tartunk, megmaradt.
-Hány napról van szó? - kérdeztem és hátradőlve lehunytam a szemeimet.
-Egy, maximum két hét. Annyi idő alatt talán ki tudod pihenni magadat. Ez az idő arra is jó lesz, hogy eltűnjenek a lila foltjaid és ne Te legyél az osztályban a téma. - meghatónak éreztem, hogy így törődik velem pedig alig ismer.
-Köszönöm. - suttogtam mire felém emelte smaragd zöld tekintetét.
-Nincs mit. Mielőtt hazamennénk, beugrunk a szüleimhez. El kell tőlük hoznom Ceasárt.
-Ceasárt? - kérdeztem mosolyogva. Érdekes módon egy kicsit se zavart, hogy bemutat a családjának. Boldog izgatottság töltött el..
-Ő a kutyám. Egy német juhász. Ha épp dolgozok akkor átviszem a szüleimhez, aztán ilyenkor, mint most is,ha szabadságon vagyok akkor elviszem haza. Nagyon okos, szerintem szeretni fogod. - mosolygott rám féloldalasan.
-Biztosan. - mosolyogtam vissza.
**
Egy egyszerű kis város volt Milwbrook. Aránylag csendes és tiszta, mindenfelé kertes házakkal melyek emeletes házakká lettek, ahogy haladtunk a város közepe felé. Az utcákon sétáló emberek, futkosó gyerekek. Annyira tökéletes város...
-Vélemény? - szakított ki a gyönyörből Jeremy. Mosolyogva újra kinéztem a kocsiablakon.
-Gyönyörű! - foglaltam egy szóba a látványt.
-Reméltem, hogy tetszeni fog. Szerintem eléggé békés. Legalább is itt nem arra ébredsz, hogy épp vernek...- mérgelődött és én azonnal eltakartam a csuklómat.
-Sajnálom. - mondtam és még jobban ráhúztam a pólóm ujját a zöld foltra.
-Nem a te hibád... - hamarosan bekanyarodtunk egy fehérre meszelt ház elé. A háznak csak az egyik fala látszott, amellett volt egy vaskapu amin,gondolom, a kocsit tudják beparkolni.
-Megérkeztünk. - állította le a motort Jeremy s közben végignézett a házon. - A szüleimnek nem szóltam, hogy jövünk, de megtennél valamit?
-Persze, mit?
-Bármi cikis dolgot is mondanak rólam, azt ne hidd el! - felnevettem.
-Olyannak hiszel? - kérdeztem mire végignézett rajtam.
-Ki tudja? Talán egy báránybőrbe bújt farkas vagy.... - mosolygott. - Na gyere, essünk túl rajta! - kiszálltunk majd csengetés és kopogtatás nélkül besétáltunk a házba.
-Anya! Apa! Én vagyok az, Jeremy és az egyik...barátom! - nem kerülte el a figyelmemet, hogy nem tudta eldönteni milyen jelzőt aggasson rám. Diák? Barát? Valami más?
-Jeremyyy! Kisfiam hát te meg ... hogy a ... fenébe ... kerülsz ide? - kérdezte a feketére festett hajú idős hölgy miközben puszikat nyomott Jeremy arcára.-Szia anya! Szabadságot vettem ki. Gyere, had mutassalak be egy barátomnak. Ő itt Aphrodité, Aphrodité ő itt az édesanyám Maria. - az idős hölgy kezet nyújtott amit mosolyogva elfogadtam.
-Jó napot! - köszöntem.
-Szerbusz aranyom! Jeremy öhm...barátja az én barátom is. - somolygott a nő. Volt egy tippem, hogy mire gondolhat...
-Aphrodité nézz nyugodtan körül. Mindjárt megkeresem apát aztán felvesszük Ceasart és mehetünk!
-Hova mentek? - kérdezte Maria kíváncsian.
-Hozzám. Aphrodité nálam tölt néhány napot.
-Értem...értem én. - mosolygott huncutul a nő és rám kacsintott. - Na menj csak drágám, nézz körül! A konyhában találsz frissen sült palacsintát, egyél csak amennyit szeretnél! - mosolygott.
-Köszönöm szépen! - bementem a nappaliba majd megálltam hallgatózni.
-Anya, most miért kell mindenbe belelátni valami olyat ami nincs is?
-Látom én a szemedben, hogy szereted ezt a lányt. De nem túl fiatal még?
-Anya, én nem szeretem őt máshogy, csak mint egy barátot! Bajbajutott, és én segítek neki.
-Hiába tagadod, látok amit látok. És ő is úgy tekint rád mint....
-Elég lesz! Hallani akarod az igazságot? Szeretem. Igen. Szeretem!! De jól mondtad: túl fiatal. Nem akarom még jobban elrontani és összezavarni az életét. Most azon vagyok, hogy segítsek neki. Szóval egyenlőre légyszíves hagyd őt békén! - lábujjhegyen kiosontam a konyhába és a friss palacsintákra ügyet sem vetve, nekidőltem a falnak, majd miután feladták a lábaim a szolgálatot lecsúsztam a földre. Annyi minden kavargott a fejemben, te jó ég! Mintha egy hurrikán tombolna odabent! Azt mondta, hogy szeret. De valóban így van, vagy csak Mariat akarta lerázni? És vajon a nő mit láthatott a szemeimben? Ugyanazt amit Jeremy szokott? És én mit akarok igazából? Most félek vagy örülök?
-Aph...Aphrodité! - kiáltott fel Jeremy és elém térdelt. Tenyerét az arcomra tapasztotta és idegesen vizsgálni kezdett. - Mi történt? Mi a baj? Anya hozz gyorsan egy pohár vizet!
-Nem kell...Jól vagyok...Csak egy kicsit megszédültem...-suttogtam és megpróbáltam összeszedni magam.
-Hát persze, biztosan leesett a vércukrod! Egyél egy palacsintát attól hátha jobb lesz! - mondta Maria és egy tálkára kirakott egy baracklekváros palacsintát.
-Köszönöm. - miután belém erőltettek három palacsintát és megmérték a vérnyomásomat, Jeremy megnyugodott végre.
-Édesapám nincs itthon. Megkeresem Ceasart aztán indulhatunk! Addig ülj le ide. - mutatott Jeremy az egyik kanapéra. Jó kislány módjára helyet foglaltam. Míg Jeremy kiment, Maria leült mellém.
-Hány éves is vagy?
-Tizenhét leszek nemsokára.
-Értem. Ott laksz ahol Jeremy dolgozik?
-Igen.
-Jó tanár? Csak mert kiskorában sose volt valami jó vezető. Emlékszek mikor hét éves volt, azt akarta, hogy a kiskacsák utána ússzanak ezért bedobta a medencébe a kacsákat és magára terített egy sárga törülközőt! - nevetett Maria.
-Jeremy kérte, hogy a cikis dolgokat meg se halljam! - vigyorogtam.
-Úgy van! Szóval asszem ideje indulnunk! Szia anya! - köszönt el Jeremy. A kezében egy póráz volt, mellette pedig ott állt Ceasar.
-Hát sziasztok! Aztán gyertek ám máskor is! - köszönt el tőlünk Maria mikor már a kocsiban ültünk.
-Jó fej az anyukád! Egészen megkedveltem...
-Apukámat akkor hogy szeretnéd! Olyan vicceket tud mondani, hogy levegőt is alig kapsz a nevetéstől! - mosolygott.
**
Jeremy háza a város szívéhez valamivel közelebb helyezkedett el. Halványbarna színű falai és hatalmas kertje volt. Maga a ház is elég nagy volt. Egy hálószoba, egy üres szoba amit raktárnak használt, egy fürdőszoba, egy mosdó, egy konyha és egy nappali.
-Ez az én szobám, de mivel csak egy ágy van ezért itt fogsz aludni. Én meg majd a kanapén.
-Engem nem zavar ha itt alszol. Egyedül úgy is félek. - rántottam meg a vállamat.
-Biztos vagy benne? - kérdezte az ágyra meredve és nagyot nyelt.
-Igen. De nincs ruhám, se fésűm se fogkefém.
-Tisztálkodási eszközökből mindig tartok itthon pluszba. Ruhát meg tudok adni mert unokahúgomék a fölös cuccot mindig nekem küldik, hogy vigyem el valami jótékonysági intézménybe. Szóval probléma megoldva! - mosolygott - Fürödj le aztán majd megyek én is. Fárasztó nap volt a mai. - bólintottam.
Miután kikerestem egy tapadós kék pólót és egy kopott szürke pizsinadrágot, elindultam lefürödni. A forró víz ellazított és jól esett lemosni a gondokat, ha csak egy pillanatra is. Miután lefürödtem és felöltöztem a tükör elé álltam. A szemem alatti monokli még mindig ugyanolyan csúnya volt, de a halványarany szemek teli voltak élettel.
-Mehetsz fürödni! - mondtam mosolyogva az ajtó előtt várakozó Jeremynek.
-Ha álmos vagy nyugodtan lefekhetsz, de ha még nincs kedved hozzá akkor találsz DVD-ket a TV álványos fiókban, könyveket pedig az ajtó melletti szekrényben.
-Értettem, köszi!- mosolyogtam. De egyikre se volt szükségem. Bebújtam a paplan alá és csak bámultam a falat egészen addig amíg Jeremy ki nem jött a fürdőből.
-Ceasar hol van? - kérdeztem miközben ő leoltotta a csillárt és felkapcsolta az éjjeliszekrényen álló kis asztali lámpát.
-A kertben. Miért?
-Csak kérdeztem. - ő is bebújt a paplan alá és szembe fordult velem.
-Félsz? - kérdezett rá a nyilvánvalóra. Bólintottam. - De hát mitől? Biztonságban vagy, a húgod is és több km-re vagy az otthonodtól! Miért félnél? - kérdezte értetlenkedve.
-Én csak...- elgondolkoztam, hogy vajon mi lenne a helyes. Megmondjam neki, hogy ebben a percben mitől félek vagy hallgassak inkább és lehet, hogy a félelmem valóra válik? Itt nincs jó döntés. Sokat nem veszthetek ha elmondom, bár nem tudom hogyan önthetném az érzéseimet szavakba. Ránéztem a kezére majd egy hirtelen ötlettől vezérelve felé nyúltam és az ujjaimat az övéivel összekulcsoltam. Először csak vártam. Vártam arra, hogy elhúzza a kezét, leordít vagy...még rosszabb, még fájdalmasabb. De nem tett semmit.
-Félek, hogy ha nem teszek meg dolgokat, akkor sose lehetek boldog. Elveszik minden álmom és már nem lesz értelme annak, hogy harcoljak. Felfogom adni, és önző módon elmegyek. - eddig az összekulcsolt kezeinket néztem, de most felemeltem a tekintetemet és belenéztem a zöld szempárba. Először csak tétováztam, felkönyököltem majd közelebb hajoltam és végig a benne dúló harcot néztem, ami megmutatkozott a szemeiben. Azután, mikor már csak milliméterek választottak el egymástól minket, megszólaltam.
-Nem akarom, hogy elhagyjon a saját hülyeségem miatt az, akit igazán szeretek. - suttogtam majd ajkaimat az övéhez fontam. Először szinte csak cirógatták egymást az ajkaink majd a nyelveink is beszálltak az egyre forrósodó táncba. Átkarolta a hátamat, én pedig barna fürtjei közé fúrtam ujjaimat. Két csók között a hátamra gördített és fölém hajolt. Ajkai felfedezték a nyakamat, az arcomat. Kezeivel óvatosan, az ütések helyét elkerülve, cirógatta a testemet. De végül megállt a tánc.Legördült rólam és mind ketten megpróbáltunk lecsillapodni.
-Mi a baj? - kérdeztem a plafont bámulva. Éreztem, hogy megmozdul és felém fordul.
-Nem fogok hazudni. Szeretlek. Nagyon. De...olyan fiatal vagy és...nem akarom, hogy később megbánd ha...ha most elveszted a szüzességed. - elkerekedtek a szemeim majd halkan és fájdalmasan felnevettem. - Min nevetsz? - a nevetés hirtelen sírássá változott. Nem akartam őt ezzel terhelni, kiugrottam hát az ágyból és kifutottam a kert hátsó részében lévő hintaágyhoz. Beleültem és próbáltam megnyugodni. Az ég teli volt csillagokkal, az idő pedig kellemesen langyos volt. Ceasar kikecmergett a házából és odafeküdt mellém. Vakargatni kezdtem a füle tövét.
-Aphrodité? - hallottam meg a nevemet s Jeremy a hátamra terített egy vékony kis takarót. - Mi történt? - kérdezte miközben leült mellém és átölelt. A takaró egyik felét ráterítettem majd közelebb bújtam.
-Te komolyan azt hitted, hogy Jim meghagyja nekem a legnagyobb kincsemet? Hogy meghagyja a szüzességemet? Mit gondolsz mi volt a kedvenc hobbija amellett, hogy megvert? - éreztem, hogy Jeremy minden izma megfeszül és a mély, egyenletes lélegzetei felgyorsulnak. - Ne mond, hogy nem sejtetted....
-De igen. Sejtettem. De reméltem, hogy nincs igazam. - mondta élettelen hangon majd szomorú, sajnálkozó hangon folytatta. - El se...El se tudom képzelni miken mentél át. Hogy hogy bírod még tartani magadat...
-Semmi baj. Már megszoktam, hogy velem mindenki úgy bánhat mint a kutyával. Csak...reméltem, hogy te...hogy végre megtapasztalhatom milyen az ha egy férfi nem bánt, nem okoz fájdalmat...egyszerűen csak szeret. - vontam meg a vállamat közönyösen. Pedig ez nekem a világot jelentette. Ő volt a világ. Jeremy.
-Én megakarom neked mutatni, hogy milyen érzés... - suttogta és még jobban magához húzott. Megremegtem mint egy hülye tinifilm hülye főszereplője mikor a hercege hozzá ér. De amikor belenéztem a szemeibe, engedtem az ellenállhatatlan vágynak, ami azt suttogta "Csókold meg!"
The End.:D Majd ha ráérek hozom a folytatást.:)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése